A valódi Valentin-nap

Szomorúan tapasztalhatjuk, hogy az egyházi, vallási ünnepekre rátelepedett az üzlet, a konzum dollárból font bilincsekkel hajtotta rabszolgaságba a karácsonyt és a húsvétot.

Dekorverseny lett Jézus születéséből, wellness hétvége vált Krisztus feltámadásából.

Az elkeserítő tusából – amelyben a keresztény hagyományok vívják küzdelmüket a vállalatokkal és a profitéhes managerekkel – a legnagyobb vesztesként azonban Szent Valentin (magyarosan Szent Bálint) került ki.

A harmadik században élt püspök – akit II. Claudis császár végeztetett ki – titokban összeadta a szerelmeseket, és kertjéből szedett virágokkal ajándékozta meg a fiatalokat. Az uralkodó, Claudius úgy vélte, hogy az egyedülálló katonák keményebb harcosok, mint a családosok – így a püspök tevékenységével magára haragította a császárt, ezért kellett meghalnia.

Szóval élt egy szent, aki életét áldozta azért, hogy Isten felhatalmazott szolgájaként megáldja a fiatalok házasságkötését. Meghalt a hitéért, meghalt az elveiért, meghalt Istenért, a földi hatalom kivégeztette a jobb sorsra érdemes Valentint.

Az utókor hálája pedig micsoda? Rózsaszín lufik, túlárazott bonbonok, a pénz, a pénz és a pénz hajhászása. A püspök neve pedig feledésbe merült, sőt, bizonyos körökben – a tudatlanságnak köszönhetően – utálat tárgyává vált. Akik elutasítják a kozmopolita ünneplést, azok, talán szándékukon kívül Szent Valentin örökségét is meggyalázzák.

Jusson hát eszünkbe nekünk keresztényeknek, hogy az üzletté vált ünnep mögött egy olyan ember áll, aki sok-sok évszázaddal ezelőtt meghalt a hitéért, meghalt azokért, akiket Isten egymásnak teremtett, életét adta a családokért.

Ne engedjünk a rózsaszín szívek uralmának, gondoljunk Szent Bálintra hálával! A giccs dzsungelében elveszett püspököt mentsük ki a rengetegből, és emlékezzünk rá hálával.

Ha már a világ nem, legalább mi tudjuk, és mi őrizzük február tizennegyedike igazi hagyományait. Utálkozás és plüss szívek nélkül. Szeretettel és valódi szívvel.

Kiss Adorján