Koreában az eltűnés a halálnál is nagyobb tragédia

A mentőcsapatok minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy a gyászoló családok hagyományaikhoz híven tudjanak örök búcsút venni elvesztett szeretteiktől. „Dél-Korea pedig arra kéri Magyarországot, hogy mielőbb derítse fel a végzetes dunai hajóbaleset okát, és nevezze meg a felelősöket” – mondta el Li Tae Ho második külügyminiszter-helyettes egy szöuli kormányzati válságkezelési tanácskozáson vasárnap.

Május 29-én, szerda éjszaka a Hableány turistahajó összeütközött egy szállodahajóval a Margit híd lábánál. A turistahajó felborult és másodpercek alatt elsüllyedt a Dunában, fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. Hét embert tudtak kimenteni a vízből, heten meghaltak és 21 embert most is keresnek.

A dél-koreai hírügynökségi jelentések szerint drónokat küldtek le a hajó roncsaihoz, de sem a drónok, sem a búvárok még nem jártak eredménnyel. Azt sikerült kideríteni, hogy a Hableány roncsa  felszíntől 9, 3 méterre fekszik, mélyebben, mint azt korábban gondolták. A mentésben részt vevő csapatok 50 kilométeren fésülték át a Duna felszínét folyásirányban, de eddig semmit sem találtak. Ausztriából, Csehországból és Norvégiából is hoztak berendezéseket, de amíg ilyen nagy a sodrás, a mentőalakulatok szinte tehetetlenek.

„A szöuli kormány a dél-koreaiak útját megszervező ügynökséggel együtt mindent megtesz azért, hogy a balesetben elhunytakat el lehessen temetni” – ígérte Li Tae Ho. Koreában ugyanis az eltűnés sokkal nagyobb tragédia, mint a haláleset, mindaddig, amíg szerettek teste nem kerül, és az elhunytaknak nem tudják megadni a végtisztességet nem lelnek nyugalomra.

A temetkezési szertartások különösen jelentősek a koreai kultúrában – már csak ezért is igen fontos lenne, hogy a holttestek előkerüljenek, és így meg tudják adni az elhunyt szerettük számára a végtisztességet a családtagok.

A magyarulkorearol.blogspot.com leírása szerint a hagyományos dél-koreai temetés során a családok az elhunyt testét akár hét napig is otthonukban tartották. Megmosták, megfésülték és selyem temetkezési ruhába öltöztették a testet. Az elhunyt szemeire érméket helyeztek, a fülébe és orrába gyapotot, a szájába pedig rizst tettek. A szertartásos előkészületek után szövetekbe burkolták és egy fallal elválasztva koporsóba helyezték. A válaszfal terem felőli oldalára egy asztalon helyezik el el az elhunyt fényképét és az ilyenkor használatos füstölőket. Az értesítéseket csak ezután küldték el a hozzátartozóknak.

A családok egy része a hagyományos rítusokat a mai napig követi. A modern dél-koreai temetés során már a temetkezési ház – amely a kórházban van – gondoskodik az elhunyt testének előkészítéséről. A temetés általában a halált követő harmadik napon történik, de amennyiben az elhunyt nem volt vallásos, nem lehet az ősi rituálék szerint eltemetni. E három napban a távol élő családtagok illő öltözetben, fekete ruhában odautaznak a gyászoló házhoz, hogy leróják a tiszteletüket.

A haláltól a temetésig a szokások előírta feladatokat a szertartásmester, a sangju látja el, aki a  szülők halála esetén mindig az elsőszülött fiú, más családtag esetében pedig a családfő.

Az érkező családtagok, rokonok, ismerősök mindegyike meggyújt egy füstölőt az asztalkán mikor belép, majd a tiszteletadás jeleként meghajol az elhunyt, majd a sangju felé. Régen a szertartást vezető személy nem szólhatott semmit az esemény alatt, mert a hagyomány szerint, hogy az elhunyt békében nyugodhasson magára vette bűneit. Ma már a szertartás rendje nem ilyen szigorú, egy rövid köszönetnyilvánítás megengedett.

Hitük szerint a ház ajtaja a határvonal az élővilág és a halál utáni élet között. A korporsó a  harmadik nap hagyja el a koporsó a házat. Ekkor egy rövid ceremóniát tartanak, amelynek során dicsérve az elhunytat elmondják élettörténetét.

Régen a koporsót a halott férfi hozzátartozói vitték el a temetés helyszínéig, ma már halottaskocsik szállítják. A sírhely rendszerint a család többi eltávozott tagjához közel van. Van, hogy egy család egy egész kis hegyet foglal le a múltbéli, a jelen és a jövő temetkezési helyeként. Egy koreai ember még életében pontosan tudja, hogy hol lesz eltemetve, ami megnyugtató számukra.

Földbe helyezését követően a sangju földet dob a koporsóra, majd ezt a rítust háromszor  megismétli. A betemetett síron egy dombot formáznak, amit idővel benő majd a fű. A domb elé helyezik el a sírkövet, amin az azonosításra szolgáló név, és olykor rövid szöveg, esetleg egy mottó áll. A domb jobb oldalán egy kis követ temetnek el, amin a halott nevével látnak el, hogy a sír erodálódása után is azonosítható legyen.

A sírkő elhelyezését követi egy rövid imádságos rituálé követi.

A temetés után a sangju további száz napig fekete szalagot visel, jelezvén épp vezekel. A száz nap elteltével egy végső szertartással ér véget a temetés.

A mai, modern dél-koreai temetés már eltér a régmúlt hagyományaitól, a régi szertartás egyes elemei például a gyászéneket vagy az ételek felajánlása azonban a mai napig fennmaradt.

A mentőcsapatok minden erejükkel azon vannak, hogy a gyászolók minél előbb méltó búcsút vehessenek elveszett szeretteiktől.

 

Forrás: Magyar Nemzet, HVG, magyarulkorearol.blogspot.com  Címlapfotó:MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Iratkozzon fel hírlevelünkre!