Gyurcsány Ferenc
- (H)arctér
Gyurcsányék is megszavazták a migrációs alap növelését
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, szerdán fogadta el a 2021 és 2027 közötti évekre vonatkozó menekültügyi és migrációs alapra…
- Vélemény
Lendvai Ildikó a Fideszért aggódik?
A beszélgetés izgalmas pontja akkor érkezett el, amikor Lendvai Ildikó amiatt kezdett aggodalmaskodni, hogy kizárják-e a Fideszt a pártcsaládból. Nehéz…
- Egyéb
Letagadja a DK kormányplakátokon szereplő állításokat
A Bizottság mellett a hazai ellenzék is beszállt a kampányba, és megpróbálják letagadni a bevándorláspárti terveket. A Demokratikus Koalíció politikusai…
- Vélemény
Varga-Bíró Tamás: Amikor GYF azt mondta, Klára nem a felesége…
„Eredendően nem azzal van a baj, ha valakinek a házastársa vagy gyereke, esetleg barátja lát el közhivatalt. Hiszen kiben bízhatna…
- (H)arctér
Kiszelly Zoltán: Gyurcsány évértékelője egy „közhelygyűjtemény
Gyurcsány évértékelőjére nagyjából háromezer ember volt kíváncsi a Facebookon, árulkodó jel, hogy a beszédet az interneten kívül egyedül az ATV…
-
Gyurcsány már megmutatta mire képes
A kormánypárt emlékeztet rá, hogy Gyurcsány Ferenc egyszer már tönkretette az országot, és ha megint lehetősége lenne rá, újra megtenné.…
- (H)arctér
Tavaly is Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a pártvezetők között
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője továbbra is a VIII. kerületben maradt, de egy udvaros lakóházba költözött. Harrach Péternek, a KDNP…
- Vélemény Plusz
Leszámolás a „klerikális reakcióval” – avagy a szocialisták nem sokat változnak
Olvasgatom a 70 évvel ezelőtt megjelent újságokat. Akkortájt a mai magyarországi ellenzék elvárásainak megfelelőek voltak a médiaviszonyok, hisz olyan kiváló…
- Keresztényüldözés
Megfenyegette Kiss-Rigó László püspököt a DK
Közleményben fenyegette meg a szeged-csanádi katolikus egyházmegye püspökét a Demokratikus Koalíció. Az ellenzéki párt szerint Kiss Rigó László a kormányfőhöz…
- Vélemény
Émmanuel Macron, a francia Gyurcsány Ferenc
Hiába törölte el a francia kormány az üzemanyagadót, a sárgamellényesek szombaton minden eddiginél nagyobb tüntetésre készülnek. A Facebookon szerveződő tüntetésen…