Leszámolás a „klerikális reakcióval” – avagy a szocialisták nem sokat változnak

Gyurcsány Ferenc és "elvtársai" szemét különlegesen szúrja ha egy egyházi vezető – legutóbb a szeged-csanádi katolikus püspök – az igazság szószólója és tevékeny képviselője a mindennapokban is. Ezzel a kommunista lelki örökség "hiteles" képviselőiként jelennek meg a szemünk előtt – mutat rá vendégszerzőnk legutóbbi írásában.

Olvasgatom a 70 évvel ezelőtt megjelent újságokat. Akkortájt a mai magyarországi ellenzék elvárásainak megfelelőek voltak a médiaviszonyok, hisz olyan kiváló „szakemberek” felügyelték ezt a területet, mint például a szocializmus lánglelkű harcosa, Kádár János. Vagy az a

házasságon kívül született, lelencházban nevelkedett későbbi mázolósegéd, akiről előbb említett főnöke is „gyenge jellemű”-ként tesz említést. Ő pedig maga Apró Antal,

aki a forradalom 50. évfordulóját meggyalázó, szemkilövető vörös báró (szégyellem leírni, de: egykori miniszterelnök) feleségének nagyapja. Az akkori „független” híradások beszámoltak  arról, hogy Mindszenty József hercegprímást – többek között – valutaüzérkedés vádjában bűnösnek találta a szocialista bíróság.

Aztán ugrunk 70 évet az időben és ugyanazon gátlástalan tollforgatók lelki leszármazottai, valamint elvtársaik szinte ugyanabban a stílusban és ugyanolyan hevülettel esnek neki a magyar katolikus egyház egyik vezetőjének,

Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspöknek. A XXI. században a valutaüzérkedés vádja már nem menő, ezért inkább a családoknak és ifjúsági táboroknak helyt adó szabadidő- és sportközpont, valamint fürdő került a „haladó” baloldal célkeresztjébe. Abban pedig egyenesen az armageddon eljövetelét vizionálják, hogy mindehhez a Magyar Kormány is hozzájárul anyagilag. A stílusról és a vallást gyalázó obszcén megfogalmazásról nem is tennék külön említést. Elég legyen annyi, hogy a vádak megfogalmazója a mindennapjait az Apró-villában töltő, „egy darabig” bérmálkozó Gyurcsány Ferenc.

A püspök atya „bűne” éppen az, hogy hivatását egész magas hőfokon gyakorolja és nem a percemberkék szimpátiáját keresi, hanem egyetlen urának, a Jóisten iránymutatását tekinti mércének.

Mindszenty bíboroshoz hasonlóan véleményét nem rejti véka alá, így azt sem, hogy kik azok, akik a nemzet, így a magyar hívek érdekében cselekszenek, és kik azok, akik éppen ez ellen. Na, pont ezért nem lehet (és nem is akar lenni) a ballib tábor aktuális egyházi celebje.

Nem hiszem, hogy ezek az alpári támadások leállnának a jövőben. Mert ismerjük őket. Évtizedek óta…

Annak viszont szívből örülök, hogy van olyan püspökünk – mint Dr. Kiss-Rigó László atya -, aki nem csupán a hívek lelki üdvösségén munkálkodik, hanem

az Igazság szószólója és tevékeny képviselője a mindennapokban is. Követve Kapisztrán Szent János, Szent II. János Pál és Mindszenty József példáját.

Tarnai Richárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre