Gyurcsány megint bebizonyította, mekkora troll!

Színes kavalkád várható a szombati tüntetésen, az MSZP-sek után Gyurcsány is üzent saját híveinek. Már csütörtökre komédiába fulladt, ahogy az ellenzéki pártok ráakaszkodtak a szakszervezeti tüntetésre.

Néhány órával azután, hogy Karácsony Gergelyék arra szólították fel az embereket, hogy sárga mellényben csatlakozzanak a szombati szakszervezeti tüntetéshez, Gyurcsány Ferenc is levelet írt a híveinek. A sorokból világosan látszik, az egykori miniszterelnök nem szeretne lemaradni szegfűs társaikhoz képest. Azt nem tudni, mennyit kellett gondolkodnia rajta, hogy a Demokratikus Koalíció híveire mit adjon a szombati tüntetésen, de megszületett az ötlet. „Hozzatok DK-s zászlókat, táblákat, viseljétek a DK-s dzsekiket!” írja Gyurcsány legfrissebb hírlevelében.

Értsd: meghirdette ugyan a baloldal a sárga mellényt, de mi azért sem abban leszünk, majd mi megmutatjuk. Az van, hogy Gyurcsány legalább vicces. „Egy ellenállónak ott a helye, ahol az ellenállás felüti a fejét” – írja elszántan, és bizonyítja is, hogy komolyan veszi. A DK-s kabát viselésére buzdítani is egyfajta ellenállás. A Demokratikus Koalíció most ellenáll az MSZP-nek, Párbeszédnek, Európai Baloldalnak és Munkáspárt 2006-nak, na meg persze a sárga mellénynek.

Iratkozzon fel hírlevelünkre