A konferencián megjelenteket először Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője köszöntötte. Utalt arra, hogy napra pontosan 101 évvel ezelőtt következett be egy nagy fordulat a baloldal történetében az 1917-es szocialista forradalom révén.

Véleménye szerint mindenki egyet ért azzal a kijelentéssel, hogy baj van a baloldallal a világban. E rendezvény is arra kereste a választ, hogy mi ennek a pontos oka. Megköszönte, hogy Szili Katalin, korábbi baloldali képviselő és jelenleg autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott, valamint a ”baloldal kasszandrájaként” ismert Galló Béla elfogadták meghívásukat.

Mráz Ágoston Sámuel előadásában rámutatott: a baloldal hanyatlása nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában megfigyelhető, e tendencia okait kell megkeresni az előző választások elemzése alapján. Hipotézise szerint három olyan stratégiai kulcspont van, amely mindezt magyarázza: a baloldali pártok nemzethez való viszonya, a gazdaságpolitikája, valamint a globalizációhoz való viszonya alapján magyarázható meg a hanyatlás.

Mráz Ágoston Sámuel grafikája a baloldal hanyatlásáról Közép-Európában. (Fotó: Nézőpont Intézet)

hirdetés

Közép-Európa viszonylatában az utóbbi években minden baloldali párt támogatottsága csökkent, a legjobban még azok a pártok jártok, amelyek baloldali beállítottsága nemzeti, antiglobalista jelleggel is párosult (ilyen például a Román Szociáldemokrata Párt is).

Magyarországon a két baloldali pártnál a nemzethez való viszony az elsődleges oka a válságnak, e pártok nem tudták elmagyarázni a választóknak azt, hogy

milyen nemzeti érdeket és hogyan képviselnek.

Emellett a globalizációhoz való viszonyt sem tudták egységesíteni és a gazdaságpolitikában sem fogalmazták meg alapelveiket  – nem egyértelmű például, hogy miként állnak a privatizáció és az iparosítás kérdésköreihez. Ezenfelül a migráció terén sem tudtak hathatós politikát megfogalmazni. Leginkább annak örülnének, ha a krízis véget érne, de továbbra sem fogalmaztak meg olyan üzenetet e téren, amellyel megnyerhetnék a választókat s így továbbra is csökken a támogatottságuk. 

Mráz Ágoston Sámuel után Szili Katalin mondta el tapasztalatait a baloldal jelenlegi helyzetéről. Kiemelte: nyolc évvel ezelőtt elhagyta azt a politikai erőt, amelyet akkor baloldalként aposztrofáltak. Kifejtette, hogy a Nézőpont Intézet felkérését megkapva az első, önmagához intézett kérdése az volt, hogy:

“Hol van a baloldal manapság, kik képviselik, körül tudja-e magát rajzolni – vagy egyszerűen mindenki baloldali, aki nem kormánypárti?”

A Nézőpont Intézet a válság egyik okaként a 2006-os öszödi besszédet jelölték meg, szerinte azonban nem itt kezdődtek a problémák. Már korábban is voltak strukturális problémák a baloldalon és az MSZP első igazi hitelvesztése is korábbra, a 2004 december 5-i népszavazásra vezethető vissza.

Manapság a baloldaliság már csak apró, füstös kis pártirodákban lelhető fel, de az elmúlt 30 évből 12 év a baloldal kormányzásban valósult meg, Szili Katalin szerint érdemes ezt az időszakot végigtekinteni. 2002-ben a MSZP-SZDSZ koalíció kormányzásának első 100 napjában Medgyessy Péter intézkedései valódi baloldali szelleműek voltak, de ott lebegett ezek fölött a kritika, miszerint a következő időszakban olyan gazdasági problémák léphetnek fel ezek nyomán, amelyek felboríthatják az ország költségvetését. Ezt követően liberális és neoliberális gazdaságpolitikai programok kerültek asztalra, s az önmagát baloldalinak nevező konglomerátum a gyakorlatban nem a szociálisan leszakadók, hanem a nagytőkések pártjára állt a politikai döntéshozatal során.

Szili Katalin kiemelte: ezekben az években személyesen indítványozta a privatizációs szerződések felülvizsgálatát, ez azonban nem történt meg. Vélemény szerint ez a baloldali kormányzással szemben egy minimális elvárás lett volna az, hogy minden egyes megszületett privatizációs szerződésnél meg kellett volna vizsgálni: az abban előírtakat betartják-e a szerződő felek.

2004 december 5-én házelnökként értesült arról, hogy az MSZP és az SZDSZ vezetői bejelentették: a kormányzó pártok nemleges szavazásra buzdítanak a népszavazáson. Ez azért is volt hibás, mert a népszavazás jellege ideológiai állásfoglalásoktól mentes volt, hiszen a kérdés csupán annyi volt: „Akarja-e Ön, hogy a parlament törvényt alkosson a kettős állampolgárság kérdéséről”. Mindez pedig nem vont magával olyan kötelezettséget, amelynek a törvénykezésben később mindenképp meg kellett volna jelennie az igenek többségbe kerülése esetén.

A 2018-as, immáron harmadik Fideszes kétharmadnak arra kell sarkallnia a baloldalt – amely ma egyfajta amorf képződmény –, hogy megújuljon és felismerje hibát.  A mai baloldal egyik fontos problémája az, hogy

nem képes koherens egységet alkotni, pártjai egymásnak ellentmondó ideológiák mentén rendeződnek.

2007 februárjában írt egy dolgozatot „Merjünk baloldalinak lenni” címmel, itt felvetette azt, hogy egységesíteni kellene a baloldali gondolkodás legfőbb elemeit. A baloldalon ez azóta is ugyanolyan komoly probléma, mivel a baloldali magatartás manapság mindig arra szűkül, hogy a kormánypártnak ellentmondjanak. Nincs egyéni, jól körülhatárolható személyes véleménye az ellenzéknek, s amíg csak a kormánynak való ellentmondásra marad képes, addig nem fog tudni saját ideológiát megfogalmazni. Ez a baloldal az utóbbi években neoliberális piacgazdaságot folytatott, megmaradt a globalizáció támogatásánál, a kozmopolitizmusnál, amellyel az a probléma, hogy a nemzethez és a migrációs kérdéshez való viszonyát nem a társadalom szempontjai mentén fogalmazta meg.

Szili Katalin szerint a neoliberális Demokratikus Koalíciónál például gond az, hogy a nemzetpolitika terén olyan álláspontot képviselnek, amely a társadalom számára nehezen eladható. Ők az  “Európai Egyesült Államok” – egyelőre meglehetősen távolinak és problémásnak tűnő – létrehozásában hisznek, ezzel szemben a jobboldal által képviselt “Nemzetek Európája” – koncepció egy kézzelfogható, jelenleg is létező rendszer.

Minden párt sokszor a progresszióban határozza meg a saját önképét, azonban a baloldal esetében nem mindig lehet érzékelni ezt a fejlődést. Számos elmaradás van a mai magyar baloldalon: 

meg kell határozni az elérni kívánt gazdasági jövőképet, rendezni kell a nemzethez való viszony kérdését, illetve a kereszténységhez való viszonyt, s 1956 kapcsán is egységes történelemképet kell kialakítani.

Ennek nekifutottak a baloldali erők az utóbbi években már párszor, de mindeddig eredménytelenek maradtak ezeken az frontokon.

A neoliberális kitinpáncélt – amelyet a baloldal az utóbbi években magára öltött –, véleménye szerint le kell vetkőzni, mert addig nem lesz újra életképes baloldal. Hiteles és lényeglátó, saját világlátással rendelkező új politikusokra van szükség, csak így újulhat meg a magyar baloldal. Ökológiai érzékenyéget tanúsító társadalompolitikára van szükség, vissza kell térni a szolidaritás elvét valló baloldali értékekhez a tőkepártisággal szemben és a globalizmussal is kezdeni kell valamint. Szili Katalin szerint csakis a nemzeti eszméket is valló, modern baloldalra lehet életképes Magyarországon.

A migráció megítélése kapcsán Szili Katalin szerint látható, hogy az összefügg a kereszténység és európaiság kérdésével is. Nem akarunk „Rezervátum-Európa” lenni, ahol  a távoli jövőben a turisták már csak azt láthatják majd, hogy milyen is volt a letűnt keresztény Európa. Vannak olyan kérdések, amelyeket a pártpolitikai álláspont fölé kell helyezni, ilyen kérdés a nemzeté is, személy szerint így igazodott akkor is, amikor az autonómia-kérdésben érkezett felkérést elvállalta.

Aki politikusként szolgálni tud, annak mindvégig nemzetét, és nem a saját pártját kell szolgálnia – fogalmazott Szili Katalin.

Hangsúlyozta azt is, hogy a 21. században a globális kapitalizmus felül akarja írni a választást nyerő politikusok döntéseit is. A világ 8 leggazdagabb emberének nagyobb a vagyona, mint a 3 milliárd legszegényebbnek, s néhányan azt hiszik, hogy megvásárolhatják a nemzetek feletti hatalmat, ez olyan helyzetet teremt, amit mindenkinek látnia kell. 

Szili Katalin úgy fogalmazott: nem lát most olyan politikai erőt Magyarországon, amelyre jó szívvel azt mondaná, hogy baloldali. Ezzel szerinte az a legfőbb probléma, hogy „nehéz hosszútávon egy lábon állni” vagyis szerinte kellene egy olyan baloldal, amely nemzetközi szinten is támogatni tudja az országot.

Szili Katalin előadását Lajtai Márk moderálásával Galló Béla és Mráz Ágoston Sámuel kerekasztal-beszélgetése követte. A moderátor ennek során megkérdezte Galló Bélát: mennyiben valós az az elterjedt vélekedés, amely szerint a 21. században a baloldal-jobboldal felosztás már nem adekvát, illetve mit jelent a baloldaliság a 21. században?

 Mráz Ágoston Sámuel, Lajtai Márk és Galló Béla kerekasztal-beszélgetése. (Fotó: Vasárnap.hu)

Galló Béla kiemelte: A 21. században továbbra is van relevanciája a baloldaliságnak, de másképpen, mint a 20. században. Utóbbi a proletariátus meglétén alapult, ez mára alapvetően megszűnt, átalakult. A munkásosztály betagozódott a kapitalista világrendbe, amely másként teszi lehetővé e réteg megszólítását.

Ma három szempont van, amelyek kapcsán megszólíthatóak a baloldali választók. Ezek egyike a tulajdonhoz való viszony, ez megkülönbözteti a mindenkori társadalmak rétegeit egymástól. Az előbbi táblázaton e szempontból homogén képet láthatunk: szinte sehol sem kérdőjelezték meg a kapitalista álláspont kérdését.

A másik kulcspont az elosztási viszonyok kérdése, vagyis az, hogy milyen gazdaságpolitikát, szociálpolitikát képviseltek a pártok. A legtöbb, közép-európai baloldali párt a neoliberális elosztási viszonyokban volt érdekelt, részben ez is vezetett hanyatlásukhoz. Amelyeknél ez kevésbé volt jellemző, azok sokkal sikeresebben szerepeltek még az elmúlt időszakban is.

A harmadik fontos elem a nemzethez való viszonyulás. Átalakult a klasszikus nemzetfelfogás a 20. század során, valamint megjelent a globalizmus a politika színterén, s ehhez igazodni kell. A globalizmus egyfajta vegyes identitású vagy identitással nem rendelkező alternatívát vázol az emberek számára. Emögött azonban van egy törekvés a politika ”cégesítésére”, vagyis arra hogy a globalizmus mentén egy parancsuralmi rendszerré alakítsák át a világpolitikát – persze ezt szépen körbekerítik azért egy mázzal –, s ennek útjában elsősorban a nemzetek állnak. A nemzeti érzelmű politika pedig a jobboldal térfele Közép-Európában, egy-két kivétellel. Galló kiemelte: Mind a mai napig sokan nem veszik azt észre, hogy a globalizmus ezen törekvése magát a demokráciát veszélyezteti.

Galló szerint ma is létezik baloldaliság, de a tulajdonviszonyok mentén tarthatatlan a magántulajdon kiiktatására való kommunisztikus törekvés, mert az emberi önzés véleménye szerint kiiktathatatlan. Más kérdés viszont, hogy ezt az önzést szigorú társadalmi kontroll alapján moderálni lehet és kell is. Az elosztási viszonyok kapcsán nem szabad azt a neoliberális elvet követni, amely szerint a tőkét kell erősíteni, mert ezek növekedésével az alsóbb régiókba is ”lecsorog” a gazdasági növekedés. Ezt el kell vetni, eddig még sehol sem volt így a világtörténelemben. A nemzetfelfogást pedig a baloldalon is úgy kellene meghatározni, hogy fel kellene mérni azt a veszélyt, amely a globalizmus a demokrácia intézményével szemben képvisel.

Véleménye szerint az MSZP történelmi felelőssége az, hogy a saját ”konzervativizmusuknak” nem a pozitív elemeit emelték ki, hanem egyértelműen a neoliberális mantrát fújták és fújják a mai napig. Ez nem Gyurcsány Ferenc színrelépésével kezdődött, már az eredeti indulásnál is kódolva volt. Az MSZP abban “zseniális” volt, hogy

a saját nomenklatúrájának érdekeit össze tudta kapcsolni a Kádár-korszak kisemberének nosztalgiájával.

Gyurcsány Ferenc nem okozója volt a baloldal válságának, hanem már a terméke, aki viszont később még inkább felgyorsította a folyamatot.  Kétséges, hogy a jelenlegi baloldali pártok meg tudják oldani ezt az értékválságot, főként amiatt, hogy a fiatalságot sem tudják érdemben megszólítani.  

Lajtai Márk ezt követően azt a kérdést tette fel Mráz Ágoston Sámuel számára, hogy miért fontos egy, akár nemzeti, keresztényszociális alapon szerveződő baloldal létrejötte? Mráz kiemelte: minden párt saját identitását a versenytárshoz is igazítva fogalmazza meg. De ha nincs verseny, akkor az ember könnyen elkényelmesedik, s nincs olyan impulzus, amely előrevisz. Jelenleg is épp emiatt a kormánypárti erők és a nemzetközi baloldal közt folyik a verseny, mivel belföldön légüres tér van a kormánnyal szemben.

A moderátor ezt követően Galló Bélát kérdezte arról: miben látja a baloldal visszaesésének okát európai szinten?  Galló kiemelte, hogy 1945 után az európai baloldal sikertörténetnek tűnt: Churchill után Attlee kormánya a legszociálisabb Britannia volt, Görögországban polgárháború folyt a kommunizmusért, Franciaországban és Olaszországban is erős volt a kommunizmus.

Viszont ezek után a klasszikus, jelentős szociáldemokraták  – például Helmut Schmidt, Olof Palme – kezdtek eltűnni, a baloldal pedig elkezdett a harmadik utas politika irányába fordulni, amely a nagytőke érdekeit kezdte kiszolgálni mindenhol. Ennek eredményeképp  az összes baloldali párt gyengült Európában. Galló Béla véleménye szerint a jövő tavaszi európai parlamenti választás során is a szocialista frakció gyengülése várható.

Lajtai Márk következő kérdése arra vonatkozott, hogy miért Frans Timmermans lett a szocialista frakció csúcsjelöltje a bizottsági elnöki posztért? Mráz Ágoston Sámuel válaszában helyesbített: Timmermans hivatalosan még nem a frakció csúcsjelöltje, de valóban nem lesz előreláthatóan alternatívája. Olyan holland politikusról beszélünk, akinek pártja saját országában 5%-nál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választások során. Mráz szerint vélhetően nem Timmermans lesz a baloldal válságának a megoldása.

Galló Béla néhány, a magyar és az EU-s politikai paletta közti hasonlóságot sorolt fel: a középpártok mindkét viszonylatban helyzetben vannak, a globalizáció átalakította mind a magyar, mind a nyugati társadalmak szerkezetét. Különbség viszont az, hogy míg Európa szerte elitellenes, alternatív célokat megfogalmazó pártok törnek előre, addig Magyarországon nem ez a képlet, az elitellenes hangvételt megfogalmazó pártok itt nem tudtak támogatottságot szerezni.

A beszélgetés utolsó szakaszában a két elemző Franciaország és Németország helyzetéről beszélt még röviden, mint az EU két olyan államáról, amelyek az európai politika leginkább meghatározó sarokköveiként lépnek fel jelenleg. Mráz Ágoston Sámuel kiemelte: Németországban a szociáldemokraták az újraegyesülés óta először estek 20% alá, Franciaországban pedig a szociáldemokrata párt támogatottsága a harmadára zsugorodott a legutóbbi választások után – s a székházukat is el kellett adni.

Galló Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy Németországban Angela Merkel nehéz helyzetben van, kérdéses, hogy ki lesz az ő utódja és billeg a mérleg a belpolitikában. Franciaországban pedig az utóbbi hónapokban gyors zuhanásnak indult Macron népszerűsége. Ez a két ország akarja formálni az EU jövőjét, de kérdéses, hogy a belső front megbomlásával ez milyen mértekben lehet majd sikeres.