Tíz embert ölt meg Buffalo afroamerikai negyedében egy 18 éves férfi A hatóságok „gyűlöletbűncselekménynek és faji indíttatású erőszakos szélsőségességnek” nevezték a lövöldözést.
A szomáliai kormányfő tanácsadójának fia ölte meg David Amess képviselőt A gyilkos időpontot foglalt a politikus metodista templomban tartott fogadóórájára, hogy „beszélhessen vele”.
Iszlamista ölte meg az EU-szkeptikus képviselőt A 69 esztendős David Amess csaknem négy évtizedig volt a brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja.
FRISSÍTVE – Elkezdődött a párizsi terroristák pere A 2015-ös merényletsorozat 130 halálos áldozatot és csaknem ötszáz sebesültet követelt.
Vádat emeltek a véletlenül gyilkoló vadász ellen Szabálytalanul tartotta a puskáját, az pedig elsült.
Brutálisan meggyilkolta saját fiát, mert az megkeresztelkedett Az iszlámban a legnagyobb vétségek közt tartják számon a hitehagyást.
Kiengedhetik Kennedy gyilkosát Robert Kennedy a bátyja nyomdokain lépkedett: nem élte túl a '68-as választásokat.