Öt keresztényt vízbe fojtottak, mert nem tagadták meg a hitüket A tragikus eseményről egy túlélő számolt be a Morning Star Newsnak.
Újabb két papot öltek meg Nigériában – Az egyik pap éppen szentmisére ment Három atyát pedig még mindig keresnek.
Tíz embert ölt meg Buffalo afroamerikai negyedében egy 18 éves férfi A hatóságok „gyűlöletbűncselekménynek és faji indíttatású erőszakos szélsőségességnek” nevezték a lövöldözést.
A szomáliai kormányfő tanácsadójának fia ölte meg David Amess képviselőt A gyilkos időpontot foglalt a politikus metodista templomban tartott fogadóórájára, hogy „beszélhessen vele”.
Iszlamista ölte meg az EU-szkeptikus képviselőt A 69 esztendős David Amess csaknem négy évtizedig volt a brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja.
FRISSÍTVE – Elkezdődött a párizsi terroristák pere A 2015-ös merényletsorozat 130 halálos áldozatot és csaknem ötszáz sebesültet követelt.
Vádat emeltek a véletlenül gyilkoló vadász ellen Szabálytalanul tartotta a puskáját, az pedig elsült.