Európai Unió
- Vélemény
Udvarnoky László: Országunk vezetésének kereszténynek kell lennie!
A szerzetes plébános úgy látja, hogy a jelenlegi vezetést is körbeveszi a Szent István által kért égi oltalom. Enélkül már…
- Vélemény
Ferenc pápa: Európa az első
Ferenc pápát többek közt a keresztény Európa jövőjéről, egységéről, valamint a bevándorlásról kérdezték. Az interjú teljes, magyar nyelvű változata a…
- (H)arctér
Október 13-án a Magyarországon élő uniós állampolgárok is szavazhatnak
Az EP-választáson a Magyarországon élő uniós állampolgárok dönthettek úgy, hogy anyaországuk helyett a magyarországi EP-listákra kívánnak szavazni. Ehhez azonban névjegyzékbe…
- (H)arctér
Itt a válasz, miért Németország az EU legnagyobb nyertese
A grafikán az adott országokat annak az államnak a zászlajával jelölték, amellyel a legnagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítja. A legfontosabb…
- (H)arctér
Nem bíznak a britek az Unió kompromisszumkészségében
Október 31-én elhagyjuk az EU-t. Feltétlenül. Semmi további halogatás. Jön a Brexit – hangsúlyozta Gove, akit Boris Johnson brit kormányfő…
- (H)arctér
Hölvényi György: Mindenki helyezkedik és kalkulál az Európai Parlamentben
„Az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve azt tudom mondani, hogy július 16-án gyakorlatilag bármi megtörténhet az Európai Parlamentben. A magam…
- (H)arctér
Megválasztják-e az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyent?
Először szerdán az európai baloldal két kisebbik képviselőcsoportja, az Európai Egységes Baloldal és a Zöldek jelentették be, hogy a szavazás…
- (H)arctér
Így alakul Földünk és hazánk népessége
Megdöbbentő, de a század végére több mint hárommilliárddal leszünk többen, vagyis 10,9 milliárd ember él majd a Földön. Az adatokat…
- (H)arctér
Megerősítené a jogállamiságot az új uniós bizottsági elnökjelölt
Az európai uniós tagállamok vezetői által előző héten Jean-Claude Juncker utódjául jelölt politikus szerdán az EP különböző frakcióival, illetve az…
- (H)arctér
Ursula Von der Leyen biztosíthatja Európa jövőjét
A Európai Tanács legutóbbi ülésén a német Ursula von der Leyen-t jelölték az Európai Bizottság következő elnökének. A választási folyamatról,…