Egyszer fent, egyszer lent – Sargentini és Tavares az „eltűntek” listáján

Elcsendesedett a média Rui Tavares portugál és Judith Sargentini holland ex európai parlamenti képviselőkkel kapcsolatban.

Rui Tavares portugál EP-képviselő „Tavares-jelentés” néven elhíresült dokumentumát a magyar alapjogi helyzetről még 2013-ban fogadta el az Európai Parlament, később azonban a jelentésnek és a döntésnek semmilyen következménye nem lett. Hozzá hasonlóan Judith Sargentini baloldali, zöldpárti képviselő is a magyar berendezkedés kritikájaként fogalmazta meg a „Sargentini-jelentést”, amelyet 2018 szeptemberében, kétes körülmények között fogadott el az Európai Parlament.

Május 26-án lezajlottak az európai parlamenti választások, a hosszú nyár után pedig Tavares és Sargentini mára már csak két rossz emlék. Lapunk több mint egy hónappal ezelőtt felkereste a politikusokat, mert szerettük volna megtudni, mivel foglalkoznak most, hogy már nem európai parlamenti képviselők.

Megkeresésünkre a politikusok nem reagáltak, így mi magunk jártunk utána, vajon most mivel foglalatoskodnak a leszerepelt, magyarellenességükről elhíresült képviselők.

A Facebook szerint Tavares újságírással foglalkozik, cikkeit rendszeresen posztolja. A mandiner.hu írta meg, hogy egy évvel a nagy vihart kavaró jelentése után új pártot alapított, ökoszocialista elveket követ, eszméi közé az ökológiát, az univerzalizmust, a szabadságot, egyenlőséget, szolidaritást, szocializmust és az európaizmust sorolja. A Tavares-párt azonban marginális maradt a portugál politikában: a LIVRE a 2014-es EP-választáson a szavazatok 2,2 százalékát érte el, egy évvel később a portugál parlamenti választáson pedig mindössze 39 ezer szavazattal 0,7 százalékot ért el. – Jelenleg egyetlen megválasztott politikusa sincs a pártnak – tette hozzá a Mandiner.

Judith Sargentini közösségi oldala sokkal sivárabb. Tavasz óta jóval kevesebb tartalommal szolgál követői felé, viszont tavaly október óta még mindig ott pihen borítóképként a „Köszönjük Sargentini!” felirattal álló 10 fős (vélhetően magyar) tüntetőcsoport.

Posted by Judith Sargentini on Tuesday, 16 October 2018

Úgy látszik, tíz éves európai parlamenti pályafutása alatt ennyit sikerült elérnie a liberális zöldpolitikusnak – a hollandok is biztosan hasznosnak ítélik a magyarok megmentésére szánt energiáit…

Iratkozzon fel hírlevelünkre