Európai Unió
- (H)arctér
Egyszer fent, egyszer lent – Sargentini és Tavares az „eltűntek” listáján
Rui Tavares portugál EP-képviselő „Tavares-jelentés” néven elhíresült dokumentumát a magyar alapjogi helyzetről még 2013-ban fogadta el az Európai Parlament, később…
- (H)arctér
Trócsányi László számára prioritás a balkáni országok felvétele
Az utóbbi hetekben folyamatosan zajlottak az egyeztetések Ursula von der Leyen és a novemberben hivatalba lépő testületi jelöltek között. Bár…
- (H)arctér
Szijjártó: a közös visegrádi fellépés teljes mértékben szolgálja a magyar nemzeti érdekeket
A tárcavezető Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter meghívására tartott előadást a lengyel nagyköveteknek. A visegrádi együttműködés (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország…
- Vélemény
Udvarnoky László: Országunk vezetésének kereszténynek kell lennie!
A szerzetes plébános úgy látja, hogy a jelenlegi vezetést is körbeveszi a Szent István által kért égi oltalom. Enélkül már…
- Vélemény
Ferenc pápa: Európa az első
Ferenc pápát többek közt a keresztény Európa jövőjéről, egységéről, valamint a bevándorlásról kérdezték. Az interjú teljes, magyar nyelvű változata a…
- (H)arctér
Október 13-án a Magyarországon élő uniós állampolgárok is szavazhatnak
Az EP-választáson a Magyarországon élő uniós állampolgárok dönthettek úgy, hogy anyaországuk helyett a magyarországi EP-listákra kívánnak szavazni. Ehhez azonban névjegyzékbe…
- (H)arctér
Itt a válasz, miért Németország az EU legnagyobb nyertese
A grafikán az adott országokat annak az államnak a zászlajával jelölték, amellyel a legnagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítja. A legfontosabb…
- (H)arctér
Nem bíznak a britek az Unió kompromisszumkészségében
Október 31-én elhagyjuk az EU-t. Feltétlenül. Semmi további halogatás. Jön a Brexit – hangsúlyozta Gove, akit Boris Johnson brit kormányfő…
- (H)arctér
Hölvényi György: Mindenki helyezkedik és kalkulál az Európai Parlamentben
„Az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve azt tudom mondani, hogy július 16-án gyakorlatilag bármi megtörténhet az Európai Parlamentben. A magam…
- (H)arctér
Megválasztják-e az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyent?
Először szerdán az európai baloldal két kisebbik képviselőcsoportja, az Európai Egységes Baloldal és a Zöldek jelentették be, hogy a szavazás…