Erdély
- (H)arctér
Mezei Jánost választotta elnökévé az erdélyi Magyar Polgári Párt
A Gyergyószentmiklóson tartott országos tanácson a korábban a párt választmányát vezető Mezei János egyedüli jelölt volt az elnöki tisztségre, a…
-
Mikó-ügy – Az RMDSZ támogatja, hogy a református egyház Strasbourgban keresse az igazát
Az RMDSZ közleménye Kelemen Hunort, a szövetség elnökét idézi, aki szerint a Mikó-ügyben hozott csütörtöki döntés sérti a jogállamiságot,…
- Vélemény Plusz
Otthon a Kárpát-medencében
Olvastam egy érdekes könyvismertetőt, a könyv címe: „Margón kívül, magyar ifjúságkutatás 2016”. A fiatalok életstratégiáit próbálják tudományos osztályozással bemutatni, különös…
- (H)arctér
Nyitottnak mutatkozik a pápa egy erdélyi látogatásra
Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök az erdélyi Krónikának elmondta: a Szentatya nyitott arra, hogy jövőre közelről, „itthon” is megismerje…
-
Románia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány
A kormányhatározat hátteréről és előzményeiről beszámoló Adevarul című hírportál úgy tudja, a befektetők a koncessziós szerződésben szereplő 94 négyzetkilométeres térségből…
- (H)arctér
Csoda Magyarlapádon
Vasárnap.hu: Hogyan kezdődött a Magyarlapádi Szórványkollégium története? Bánffy Farkas: Fehér megye Erdélynek az a vidéke, ahol a legkisebb a magyarok…
- Vélemény
Veczán Zoltán: mi is tudunk jó szlogent gyártani
A Jean-Claude Juncker által a napokban mondott, a magyarságra minimum sértő mondatok kapcsán a Magyar Hírlap újságírója jelentette meg gondolatait…
- Keresztényüldözés
Gyönyörű: így szólt a székely himnusz a Szent Péter téren!
„Különleges és áldott pillanatok”: négyszáz erdélyi zarándok énekelte együtt a székely himnuszt a Szent Péter téren, miután alkalmuk nyílt részt…
- Keresztényüldözés
A Magyar Polgári Párt a házasság és a család megerősítésére buzdít a romániai népszavazáson
A házasság és a család alkotmányos megerősítésére buzdított vasárnapi állásfoglalásában a Magyar Polgári Párt (MPP) azon a népszavazáson, amelyet polgári…
- Keresztényüldözés
Átadták a Református Kollégium megújult épületét Kolozsváron
A Farkas utcai református templomban tartott hálaadó istentisztelet után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények…