A pápalátogatás miatt egyhetes lesz a csíksomlyói búcsú

Június elsejére, Ferenc pápa látogatásának napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehárvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke – jelentette az erdélyi Romkat.ro portál.

 

 

Mivel idén a csíksomlyói pünkösdszombati 453. fogadalmi búcsú június 8-án, szombaton lesz, egy héttel a pápalátogatás után (a ferences atyák ezt már meghirdették), ezért a csíksomlyói pápalátogatás napját (…) is fogadalmi búcsúnak nyilvánítom, hogy a pápalátogatás zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának – áll a gyulafehérvári érsek pápalátogatással kapcsolatos, január 21-én kiadott körlevelében. 

Ferenc pápa még korábban elfogadta a román államfő meghívását és május 31-től június 2-ig több helyszínre és eseményre is ellátogat Romániában. Elmegy a moldvai Jászvásárra, az erdélyi Balázsfalvára és Csíksomlyóra is, ahol szentmisét tart a hegynyeregben. Már a hír 11 nappal ezelőtti bejelentésekor felmerült, hogy mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, lehetőség lenne a két esemény összevonására.

A tervek szerint június elsején helyi idő szerint 11 órakor helikopterrel érkezik a pápa Csíksomlyóra, ahol az úgynevezett pápamobilon körbejár, hogy minél több hívőhöz minél közelebb kerüljön. A tervek szerint 11 óra 45 perckor kezdődne a latin nyelvű ünnepi szentmise, és annak keretében a pápának a beszéde, amelyet magyar nyelvre fordítanak. Az eseményre egy szabadtéri oltárt készítenek, mert a meglévő nem felel meg. A szentmise után Ferenc pápa szűk körű, rövid ebéden vesz részt, és 15 órakor továbbindul Jászvásárba.

Forrás: romkat.ro, index.hu

Kép: MNYI

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre