A templom falára festették az ördögöt Marosvásárhelyen

Primitív vandalizmusként értelmezte Bereczki Sándor gondnok a Székelyhonnak nyilatkozva, hogy eddig ismeretlen tettesek a “Diavolii” (magyarul: Ördögök) feliratot festettek a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplomra. Az erdélyi lap felhívta a figyelmet, hogy a graffiti utolsó két i betűje, fordított keresztként is értelmezhető.

 

Ismeretlen tettesek a román nyelvű “Diavolii” feliratot írták festékszóró segítségével a marosvásárhelyi Kistemplom falára – adta hírül a Székelyhon portál. A lap ismertette; a kifejezés magyarul ördögöket jelent, utolsó két betűje pedig fordított keresztként is értelmezhető. 

A feliratot a hétvégén vették észre a gyülekezet alkalmazottai. Bereczki Sándor gondnok arról tájékoztatta az erdélyi újságot, hogy a feliratot a templom lábazati köveire festették fel, melyeket 2017-ben restauráltak. Négy régi, 1830-ból származó lábazati követ és két újonnan beépített elemet ért a rongálás. Mivel a közterület biztonságát a helyszínen kamerák nem vigyázzák, kevés esély mutatkozik arra, hogy az elkövetők személyére fény derül. 

Berecki Sándor pesszimizmusát erősíti az tény is, hogy “nem került meg a tettes az aradi Szabadság-szobor és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport telefirkálása, festékkel való leöntése esetében sem”. 

Forrás: szekelyhon.ro

Fotó: Haáz Vince, Székelyhon.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!