abortusz
-
Ferenc pápa: az élet elpusztítása az élettől való félelemből fakad
„A terhességmegszakítás olyan, mintha megszabadulnánk valakitől. Igazságos-e megszabadulni bárkitől is, hogy így oldjunk meg egy problémát?” – tette fel a…
- Keresztényüldözés
A finn külügyminiszter lemondását követelik, mert kiállt az abortusz ellen
Kemény kritikával illették Finnország külügyminiszterét, miután hivatalos kanadai látogatása alatt egy abortuszellenes virrasztáson vett részt. Saját elmondása szerint a szabad…
- Keresztényüldözés
Brazil főpásztorok a magzati életekért
Több brazil püspök is felszólalt a Legfelsőbb Bíróság meghallgatásán annak érdekében, hogy kiálljon a magzati élet védelme mellett és felszólaljon…
- Keresztényüldözés
Összefogás egy abortuszmentes Magyarországért
„Segítséget, ne abortuszt!” mottóval indított petíciót az abortuszmentes Magyarországért a CitizenGO. A szervezet húszezer támogatót vár, akik aláírásukkal hitet tesznek…
- Keresztényüldözés
Abortusz demokrata módra
Michael Wear, az Obama-adminisztráció egyik evangélikus politikai aktivistája és stábtagja arról írt a Los Angeles Times-ban, hogy a Demokrata Párt…
- Keresztényüldözés
Egy abortuszokat végző orvos megtérése
Stojan Adasevic egy abortuszt végző orvos Szerbiából, aki több mint 20 éven keresztül végzett beavatkozásokat, mára azonban ő lett a…
- Keresztényüldözés
Abortusz-legalizáció Magyarországon
Az 1956 őszén történt dolgokról méltán és illően sok helyen és sokszor beszélünk, ugyanakkor az azt megelőző években is hoztak…
- Keresztényüldözés
Ferenc pápa kimondta: az abortusz a gyermekek meggyilkolása
Szombat este egy családszövetségnek tartott beszédében Ferenc pápa ismételten hangsúlyozta, hogy Isten álma a családra nézve egy férfi és egy…
- Keresztényüldözés
Háromszülős családmodell, abortusz kötelező elfogadása, keresztény egyetem alapításának tilalma: megállíthatatlannak tűnik a hagyományos értékrend felszámolása Kanadában
Az elmúlt hónapok híre volt, hogy 2018 nyarától csak olyan szervezetek igényelhetik a hagyományosan adható állami támogatást nyári táborok szervezésére…
- Keresztényüldözés
A józan ész halála – az abortuszt bevezető ír népszavazás margójára
2018. május 25-én Írország szavazott, és úgy döntött, felhatalmazza a törvényhozást a nemzet alkotmányának módosítására, így téve lehetővé az országban…