Az életvédelem szerencsére nem az én kompetenciám – Karácsony Gergely a Vasárnapnak

Győzelmi beszéde után néhány perccel készítettünk interjút az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltjével. Karácsony Gergely a Vasárnapnak arról beszélt: olyan programokat kell indítania a fővárosnak, amelyek abortuszokat támogatnak.

– Mi lesz holnap az első teendője mint főpolgármester?

– Elkezdjük az átadás-átvétel előkészítését, illetve az első fővárosi közgyűlés napirendi pontjainak véglegesítését és azokat az előterjesztéseket véglegesítjük, amelyekkel szeretnénk az első…

– Megvannak a napirendi pontok?

– Igen, igen.

– Mik azok? Mikről lehet tudni?

– Egy zöld-, egy átláthatósági és egy szociális csomagot szeretnénk elfogadtatni a közgyűléssel. Ez a minimumprogram, az antikorrupciós csomag elfogadása, a klímavészhelyzet kihirdetése, a rabszolgatörvény betiltása a fővárosi cégeknél – csak hogy hármat mondjak ezek közül, de lesz még más napirendi pont is.

– Egyeztet a kormánnyal a főváros érdekében?

– Ha rajtam múlik, akkor már hétfőn!

– Meg fogja keresni a miniszterelnököt?

– Amint megkaptam a megbízólevelemet, akkor hivatalosan fogok a miniszterelnökhöz fordulni, hogy beszéljük meg a közös ügyeinket.

– Kampányzáró rendezvényén beszélt arról, hogy védeni kell az emberi életet. Ez vonatkozik a magzatra is? Tehát a megtermékenyítés pillanatától védeni kell az életet?

– Nézze, én életpárti politikát csinálok, nekem főpolgármesterként az a dolgom, hogy a budapestiek egészségesebb városban éljenek. Az ilyen szimbolikus ügyek szerencsére nem tartoznak a főpolgármester kompetenciája alá. A magam részéről azt viszont támogatom, hogy a főváros olyan prevenciós programokat vigyen, amelyek a nem kívánt terhességek megszakításához vezetnek.

Fotó: Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre