abortusz
- (H)arctér
Demokrata politikus: „Vannak gyerekek, akiket nem akarnak. Szóval vagy most öljük meg őket vagy később”
Hatalmas visszhangot keltett az Egyesült Államokban egy alabamai demokrata párti képviselő megnyilvánulása – írta meg az S4C.News. John Rogers az…
- Keresztényüldözés
„Vannak gyerekek, akiket nem akarnak. Szóval vagy most öljük meg őket, vagy később” – érvelt az abortusz párti szenátor
Az állami szenátus ülésén szólásra emelkedő képviselő szavai felrobbantották az amerikai sajtót, szinte nem volt olyan médium, amely ne közölte…
- Keresztényüldözés
A melegházasságban élő politikus beszélt a hiteles keresztény életéről…
Több politikus, kritikus és közszereplő is erős szemöldökráncolásba kezdett – köztük Mike Pence az USA alelnöke is – mikor Pete…
- Keresztényüldözés
Gigászi életpárti hirdetőtáblát pakoltak ki a Times Square felhőkarcolójára
A hirdetés három napig lesz látható a táblán. Ez idő alatt fogják megrendezni a városban a diákszövetség éves gálaeseményét is.…
- Keresztényüldözés
Hiába a cenzúra, az Unplanned a vártnál kétszer jobban teljesít a mozikban
Az Abby Johnson – abortuszklinikai dolgozóból lett életpárti aktivista – életét feldolgozó film 6,1 millió amerikai dollárt hozott a nyitóhétvégéjén, amely…
- Keresztényüldözés
A sátán inspirálta az öngyilkos merényletet és az abortuszt – mondja az ördögűző
A keresztényüldözés nem csupán társadalmi, vallási vagy lélektani jelenség: a krisztushívők üldöztetésének hátterében egy lelki harc, a bukott angyalok seregének…
- Keresztényüldözés
Ausztráliában felszámolnák a gyónási titkot és a katolikus kórházak autonómiáját
Ausztrália Victoria államában olyan jogszabály meghozatalát kezdeményezték a törvényalkotók, amely a Katolikus Egyház egyik szentségét, a a gyónást támadja. A…
- Keresztényüldözés
Utah többé nem abortálná a Down-szindrómás magzatokat
Az új, Down-szindrómások nondiszkriminációs abortusz törvényében (HB166) azonban kivételek is szerepelnek, mint a vérfertőzésből vagy az erőszakosan teherbe ejtett nők…
- Keresztényüldözés
A csecsemőgyilkosságot védik az amerikai demokrata szenátorok
A gyermek alapvető emberi jogait védő javaslatot – ami gyermekgyilkosságnak minősítette volna az ellátás megtagadását – az összes demokrata szenátusi…
- Keresztényüldözés
Sok pénzébe került Kaliforniának az abortuszt támogató törvénykezése
Múlt októberben Kalifornia Szabadság, Elszámolhatóság, Átfogó ellátás és Átláthatóság törvényét (FACT) alkotmányellenesnek nyilvánították. Ennek következményeképpen Terry Hatter kaliforniai kerületi bíró úgy…