„Vannak gyerekek, akiket nem akarnak. Szóval vagy most öljük meg őket, vagy később” – érvelt az abortusz párti szenátor

Egy nappal az után, hogy az alabamai képviselőház elfogadta az Egyesült Államok leginkább életpárti abortusz törvényét (mely a terhesség megszakítását kizárólag az anya életveszélye esetén teszi lehetővé), John Rogers demokrata párti szenátor egészen elképesztő véleményt fogalmazott meg a „nőknek a választáshoz való jogainak védelmében”.

Az állami szenátus ülésén szólásra emelkedő képviselő szavai felrobbantották az amerikai sajtót, szinte nem volt olyan médium, amely ne közölte volna megdöbbentő és megbotránkoztató szavait.

Érvelését az unalomig ismert szlogennel kezdte, melye szerint a nő joga az, hogy eldöntse, meg akarja-e szakítani a terhességét, vagy sem. Ez a fajta „autonómia” az új jogszabályi rendelkezés következtében teljesen meg fog szűnni – érvelt Rogers –, hiszen az „Emberi Élet Védelméről szóló törvény” kriminalizálja az abortusznak majd minden esetét és formáját, a terhesség bármely szakaszában.

„Nem akarok az a férfi lenni, aki megmondja a nőknek, hogy mit tegyenek a testükkel” – mondta Rogers, milliomodszor is megismételve az abortusz párti aktivisták mantráját. „Egyedül a nőt illeti meg annak a joga, hogy döntést hozzon”.

Ennél a pontnál azonban a mondandója nem várt fordulatot vett:

„Vannak gyerekek, akiket nem akarnak. Szóval vagy most öljük meg őket, vagy később. Ott vannak azok a gyerekek, akik úgy jönnek a világra, hogy nem akarják, nem szeretik őket, aztán a végén a villamosszékbe küldik őket. Vagyis vagy most öljük meg őket, vagy majd később. De a lényeg azt gondolom, hogy az, hogy nem nekünk kellene meghozni ezt a döntést.”

A republikánus politikusok sorra ítélték el demokrata kollégájuk elképesztő kijelentését. Az alabamai republikánus frakcióvezető „rémisztőnek” nevezte Rogers érvelését, és szavainak elítélését követelte állami és föderális szinten egyaránt. 

gop

„Ez gyomorforgató” – írta Twitter bejegyzésében Donald Trump Jr., az Egyesült Államok elnökének legidősebb fia, aki egyben felszólította a demokrata párti elnökjelölteket, hogy foglaljanak állást az ügyben.

Rogers, bár kicsit megkésve, de azért válaszolt Trump Jr-nak. Párttársai valószínűleg ezen a ponton talán maguk is azt gondolták, bár inkább maradt volna csöndben, a szenátor ugyanis még rátett egy lapáttal.

Egy helyi TV-nek adott interjúban „retardáltnak” és „bolondnak” nevezte az elnök fiát, és kifejtette, hogy mindenki jobban járt volna, ha „abortálta volna saját magát”.

„Az a tény, hogy ő a világon van, önmagában egy nagyon jó indok az abortuszjogok mellett… Mindig tudtam, hogy valami nem stimmel azzal a fiúval, csak rá kell nézni és látja az ember, hogy baj van vele”.

Megjegyzendő, hogy Rogers szenátor kimondta a szót, melynek hallatára az abortuszt pártolók minimum felvilágosult fintorral szoktak reagálni: “megölni”.

A szenátor, kijelentésével elárulta magát,

hiszen ő is tudja, hogy nem valamifajta sejtburjánzás eltávolításáról van itt szó, hanem egy élő, fejlődésben lévő, az édesanyjába kapaszkodó kicsiny emberpalánta elpusztításáról. 

Forrás: The Washington Post, Twitter, NPR.org

Iratkozzon fel hírlevelünkre