abortusz
- (H)arctér
Mi lett volna, ha Mária úgy dönt, nem ad életet Jézusnak?
Vasárnap.hu: Mit értesz életvédelem alatt? Bartos Lídia: Ez egy tágabb fogalom, amelybe beletartoznak a szegények, a betegek, a fogantatástól a természetes…
- (H)arctér
A nőt ért megrázkódtatás mindig visszaköszön a gyóntatófülkében
A pápai felhatalmazás eredetileg az irgalmasság szentévére vonatkozott csak, mely 2015. december 8-án, a szeplőtlen fogantatás ünnepén kezdődött és 2016. november…
- Vélemény
Van, aki számára sokkolóbb az abortusz gondolata, mint maga a rendellenesség
A 16. héten derült ki, hogy a picinek ajak- és szájpadhasadéka van. A nőgyógyász abortuszt javasolt, pedig manapság a nyúlszájnak…
- (H)arctér
Felsőbbrendűség, vallás, abortusz – hogyan gondolkodik Európa?
A maszol.ro tett közzé egy közvélemény-kutatást, amely érdekes információkat tartalmaz az európai társadalmak gondolkodásmódjára vonatkozóan. A felmérés eredményei szerint a…
- (H)arctér
Abortusz helyett élet
Az orvos azt mondta, hogy az AFP érték alapján beteg lesz a gyermekem. Az orvos azt mondta, hogy a harmadik…
-
Ferenc pápa: az élet elpusztítása az élettől való félelemből fakad
„A terhességmegszakítás olyan, mintha megszabadulnánk valakitől. Igazságos-e megszabadulni bárkitől is, hogy így oldjunk meg egy problémát?” – tette fel a…
- Keresztényüldözés
A finn külügyminiszter lemondását követelik, mert kiállt az abortusz ellen
Kemény kritikával illették Finnország külügyminiszterét, miután hivatalos kanadai látogatása alatt egy abortuszellenes virrasztáson vett részt. Saját elmondása szerint a szabad…
- Keresztényüldözés
Brazil főpásztorok a magzati életekért
Több brazil püspök is felszólalt a Legfelsőbb Bíróság meghallgatásán annak érdekében, hogy kiálljon a magzati élet védelme mellett és felszólaljon…
- Keresztényüldözés
Összefogás egy abortuszmentes Magyarországért
„Segítséget, ne abortuszt!” mottóval indított petíciót az abortuszmentes Magyarországért a CitizenGO. A szervezet húszezer támogatót vár, akik aláírásukkal hitet tesznek…
- Keresztényüldözés
Abortusz demokrata módra
Michael Wear, az Obama-adminisztráció egyik evangélikus politikai aktivistája és stábtagja arról írt a Los Angeles Times-ban, hogy a Demokrata Párt…