abortusz
- Spiritusz
A pápa válaszol – Ferenc pápa a szexuális életről beszélgetett római fiatalokkal
Ferenc pápa a Disney+ „A pápa válaszol” című dokumentumfilmjében azt mondta, hogy a szex az egyik legszebb dolog, amit Isten…
- Családháló
Új trend Amerikában: Önkéntes pilóták fuvarozzák abortuszra az édesanyákat
Amíg egyesek a háború sújtotta embereken és a földrengés miatt romok alatt rekedteken segítenek, addig Amerikában az abortuszt promotálják, és…
- Reflex
Frivaldszky Edit: A CEDAW Bizottság olyan dolgokat vetett a szemünkre, amelyeket az ENSZ Nőügyi Bizottsága visszautasított
Az CEDAW Bizottság jelentése szerint több súlyos, rendszerszintű hiányosság van Magyarországon, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségeket fokozzák, valamint a lányok…
- (H)arctér
Betiltották az abortusztablettákat az USA egyik államában
Wyoming az első olyan amerikai állam, amely betiltotta az abortusztabletták alkalmazását, azáltal, hogy Mark Gordon kormányzó aláírta azt a törvényt,…
- (H)arctér
Dán kereszténydemokraták új elnöke: Dánia legzöldebb pártjává kell válnunk
A dán kereszténydemokraták (Kristendemokraterne, rövidítve: KD) megválasztott új vezetője, Jeppe Hedaa szeretné kiszélesíteni a párt fókuszát. Hedaa szerint a Kereszténydemokrata…
- Spiritusz
Tilos lesz imádkozni a brit abortuszklinikák körül
Megszavazott a brit parlament egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében az abortuszklinikák körül úgynevezett pufferzónákat hoznának létre. A kijelölt területen többféle…
- (H)arctér
Ha Macronon múlik, alkotmányos szabadságjog lesz az abortuszjog Franciaországban
Emmanuel Macron francia államfő szerdán a nemzetközi nőnap alkalmából bejelentette, hogy támogatja a terhességmegszakítás jogának alkotmányba foglalását. „A parlamenti viták…
- Családháló
Az abortusztabletta nem olyan, mint egy fájdalomcsillapító!
Újabb amerikai orvos nyilatkozott az abortusztabletták veszélyeiről, miután több főiskolai kampuszon felbukkant a postai úton megrendelhető abortusztabletták reklámja. A megtévesztő…
- Családháló
Uniós pénzekből folyik az „abortuszra mint alapvető jog”-ra való érzékenyítés – Interjú Schittl Eszterrel
Ijesztő és egyben visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok zajlanak Európában. Miközben az Egyesült Államokban nemrég semmisítették meg a Roe kontra Wade precedens…
- Családháló
Több mint 4 millió honfitársunkkal már azelőtt végzett a kommunizmus, hogy megszülethettek volna
Február 23-án, csütörtök este a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a Szent István Intézet a Scruton Veres Pálné utcai közösségi terében…