Az emberiség történetének legvéresebb, legkegyetlenebb, legérthetetlenebb népirtása zajlik évtizedek óta, és ahelyett, hogy lankadna, ahelyett, hogy észbe kapnának a halálosztók, újabb és újabb lendületet vesznek. Legutóbb Franciaországban hoztak egészen szürreális döntést: a nemzetgyűlés után a szenátus is megszavazta az abortuszhoz való jogot. Eddig is szabad volt a magzatokat megölni 14 hetes korukig, minden korlátozás nélkül, most a gyilkosságot alkotmányos szintre emelték. Ilyet soha egyetlen diktatúra sem tett meg. Voltak embertelen rendszerek (mi magyarok is láttunk ilyet), de az ellenfelek vagy etnikai-társadalmi csoportok likvidálását mindenféle ürügyekkel, fű alatt és még a saját törvényeik szerint is illegálisan intézték.

Az abortuszt nem csak példátlanul magas száma teszi kirívóvá a történelmi mészárlások között, hanem az áldozatok teljes védtelensége is. Ráadásul minden egyéb népirtástól eltérően az emberek saját maguk, saját fajtájuk, saját genetikai állományuk ellen fordulnak. És míg az egyéb népirtásokról a többség legalább elítélően és szörnyülködve beszél, ezt szinte kéjes örömmel követeli ki.

Két téma között is őrlődtem, melyiket válasszam a soros publicisztika számára: Ujhelyi István helykeresését-e, amellyel megpróbálja megfejteni, miért nem akarnak rájuk szavazni az emberek, pedig annyi csúnyát elmondanak róluk újra és újra.

Vagy üdvözöljem azt a nagyszerű hírt, hogy végre a közoktatásban a Honfoglalást (a magyarság és Európa történelmének egyik legnagyobb hatású eseményét, Árpád katonai zsenijének csodálatos emlékművét) végre nem úgy fogják tanítani, hogy négyszázezer fegyveres, nők és gyerekek többszáz kilométert eszeveszetten menekültek a besenyők elől, majd egy hatalmas országba érkeztek, ahol a tönkrevert, megfélemlített, gyáva nyulak egy olyan államot szerveztek pár év alatt, ami száz esztendeig rettegésben tartotta fél Európát, és azóta is áll. 

Ekkor olvastam a hétfő esti, a francia nagykövetségnél tartott tüntetésről, amelyen a gyermektelen, fura identitású Macronnak megüzenték: ne ölje meg a gyerekeket, sem az anyaméhben, sem az ukrán fronton. Szégyen-gyalázat, hogy a Magyar Péter szappanoperába beleájult magyar sajtó (sajnos beleértve bőven a konzervatívot is jómagammal együtt), szinte észre sem vette ezt a megmozdulást. Pedig iszonyatos – még az eutanáziánál, a pedofiliánál sőt a rablógyilkosságnál is borzalmasabb, nagyobb volumenű – dolog a gyerekek törvényes feldarabolása. Ami most már egyenesen jogként jelenik meg egyes elmebeteg, önző állatok fejében.

hirdetés

Miközben, ha egy kutyának már nem csináltat divatos frizurát a gazdi, lassan az is bűncselekmény számba megy; a tojást alig merjük feltörni, mert valaki még állatkínzásnak minősíti, addig a magzatokat 14 hetes korig lazán, minden érzéstelenítés nélkül kiszippantják. Pedig egy ekkora emberkének szinte az összes szerve (szíve, mája, veséje) már működik, láthatóvá válik a szemöldöke, az arcával képes grimaszolni, a pajzsmirigy termeli a hormonokat. Az, hogy fiú vagy lány, már 14 hete eldőlt, az agya teljes mértékben kifejlődött, képes fájdalmat érezni, az izmait mozgatni.

Én magam is többször írtam már itt is, máshol is arról az abszurditásról, amit a felvilágosult modern ember tesz, amelyik már – éppen az ultrahangnak és egyéb technikáknak, a genetikának és a tudomány fejlődésének köszönhetően – sokkal inkább tisztában van vele, mint elődei, miként él a gyermek az anyaméhben, és pontosan tudja, hogy senki sem válik emberré sem a 12., sem a 14., sem a 24. héten, sem a születéskor, hanem a fogantatás pillanatától ugyanaz a lény, aki egészen a haláláig lesz. Akár 90 évesen következik be az öregek otthonában, akár 12 hetesen az édesanyja hasában.

Soha az emberiség történetében olyan barbár, kannibál civilizáció nem volt, mint a mostani nyugati ember, aki tudásával meghaladja bármely megelőző korét, de erkölcsi érzéke ezzel egyenes arányban fejlődik vissza.

Tucatnyi cikket szentelünk nárcisztikus bolondoknak, érdektelen celebeknek, jelentéktelen eseményeknek, miközben a szemünk láttára válik önpusztító nihilista gyilkossá egy egész civilizáció.

Természetesen az a kultúra, amelyik önmaga ellen fordul, amelyik önmaga elpusztítását nem tragédiának, hanem jognak, sőt érdemnek tartja, nem tart ki sokáig. Egy pillanatig még sajnáljuk, mert azt hisszük, mi is ennek a nyugati kultúrának vagyunk a részei, és ha elpusztul, vele pusztulunk. Az utóbbi években azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy nem lehetünk a halál kultúrájának, az istentelenség bigott fanatikusainak részei, de még szimpatizánsai sem.

Tulajdonképpen kár is a francia követségnél tüntetni. Ha a franciák úgy döntöttek, felszámolják magukat, tegyék. Nekem ugyan nem fognak hiányozni.

A címlapképen Emmanuel Macron francia elnök Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet