Találatok: azbej
- Keresztényüldözés
Holtan találták az eltűnt burkinai papot
A katolikus pap eltűnését január 19-én jelentették, a csütörtöki püspöki tájékoztatóból azonban kiderült: Rodrigue Sanon atyának már csak a holttestét…
- (H)arctér
Kocsis Máté: Pikó 15 hónap alatt 15 milliárd forintot „herdált el”
Elindult az ellenzéki pártok kormányhibáztató kampánya. A kedden kiadott ellenzéki közlemény szerint a kormány rendeleteivel „kivérezteti” az önkormányzatokat, kiváltképpen a…
- (H)arctér
„A krisztuskövetők egymás iránti szeretete jel a világ számára”
Erdő Péter arról beszélt: Jézus mindenkit szeretett, az egész világért életét adta, de különös szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait, azokat,…
- Vélemény
Az árulás újabb bizonyítéka a Jobbik kereszténygyalázó képmontázsa
– Egykor ön is a Jobbik-frakció soraiban foglalt helyet a Parlamentben. Mit szól ahhoz, hogy a párt néhány napja egy,…
- Keresztényüldözés
II. Efrém Ignác: Magyarország az egyetlen ország, amely közvetlenül eljön hozzánk
A pátriárka a televíziós műsorban elmondta: „Szeretném azzal kezdeni, hogy megköszönöm a magyar népnek ezt a nagyvonalú adományt, hiszen ez…
- Keresztényüldözés
Átlépte a bűvös határt a nigeri vérengzés áldozatainak száma
Niger jelenleg egyszerre küzd a terrorizmussal, az embercsempészettel és a választási időszakból fakadó feszültségekkel. Most éppen az elmúlt évek talán…
- Keresztényüldözés
Iszlamisták hajtottak végre mészárlást Kongóban
A bozótvágókésekkel és lőfegyverekkel felfegyverzett szélsőségesek hétfőn késő este csaptak le a Mwenda nevű településre – mondta Jeremi Mbweki helyi…
- Keresztényüldözés
Szakértő: Nem veszik komolyan a keresztényüldözést a nemzetközi szervezetek
A vallásüldözés 80 százalékban keresztényeket sújt, naponta 10-12 keresztény hal meg világszerte hite miatt. Afrika országaiban a legsúlyosabb a keresztényüldözés,…
- Keresztényüldözés
Több mint százezer embernek nyújtott már segítséget a Hungary Helps Program
Azbej Tristan emlékeztetett: a program Magyarország nemzetközi segítségnyújtási akciójaként 2017 elején indult a rászoruló közösségek, kiemelten az üldözött keresztények támogatására.…
- Keresztényüldözés
A magyarok minden szeretete egyetlen konténerbe sűrítve – nagyinterjúnk a libanoni segítségnyújtásról
A Hungary Helps Program, a Szuverén Máltai Lovagrend, a Johanniták és az ÉrMe közös szervezésében valósul meg a libanoni keresztény…