„A krisztuskövetők egymás iránti szeretete jel a világ számára”

A keresztény hívek, családok és közösségek egymás iránti szeretetéről és felelősségéről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában. A bíboros a keresztények egységéért megrendezett programsorozat nyitó istentiszteletén hangsúlyozta: a krisztuskövetőknek különös módon kell szeretniük egymást. Az egyháznak ez a belső szeretetközössége jel a világ számára, ahogy Jézus mondta a tanítványainak, „arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást”.

Erdő Péter arról beszélt: Jézus mindenkit szeretett, az egész világért életét adta, de különös szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait, azokat, akik hittek szavaiban. Ennek a Krisztus körül összegyűlő közösségnek a bensőséges szeretetét jelenítik meg a keresztény közösségek és a keresztény családok. Keresztény közösség, keresztény család az lesz, ahol a tagok egymás iránti szeretete Isten szeretetét jeleníti meg. – Ezért nem mindegy, hogy csupán jó családunk van, vagy igazi, jó, keresztény családban élünk. Ez még magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, ami az emberek között a családban megvalósul – fogalmazott a bíboros. Kitért arra, hogy a keresztény közösségeknek egymás terhét kell hordozniuk, ahogy arra már Szent Pál figyelmeztetett:

„ha az Eucharisztiában együtt részesülünk, akkor az életben sem hagyhatjuk, hogy közülünk valaki nyomorúságot szenvedjen, miközben másoknak feleslegük van”.

Erdő Péter szólt arról is: a különböző keresztény felekezeteket még mindig van, ami elválasztja egymástól, és a Krisztusban való egység megtalálása figyelmet, fáradságot, elszánt és igényes munkát kíván. De a teljes egység eléréséig a keresztény közösségek gyakorolhatják a szolidaritást és a testvéri szeretetet minden keresztény, különösen az üldözöttek iránt. – Az elmúlt évek eseményei igazolták, hogy a hitükért meggyilkolt keresztények – VI. Pál pápa szavaival élve – megvalósítják a vértanúság ökumenizmusát – tette hozzá Erdő Péter.

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke arról beszélt: nehéz időben különösen fontos, hogy rácsodálkozzunk Isten megtartó szeretetére. Isten ugyanis nemcsak beszél a szeretetről, hanem szabadító jótetteivel cselekszik is értünk. Ennek a cselekvő szeretetnek a lényegét fogalmazza meg a 103. zsoltár: Isten megbocsátja a bűnöket, meggyógyítja a betegségeket és megváltja életünket a sírtól.

– Isten szeretete tehát megújít testben és lélekben, de ennél is többet tesz: az örök élet tágasságába helyezi a földi életet

– mondta a református püspök. – Ezt végiggondolva lehet igazán megérteni az idei ökumenikus imahét mottóját: Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek – tette hozzá Steinbach József. Kitért arra is: az imahét tematikáját összeállító svájci szerzetes közösség tanácsát megfogadva, érdemes megállni és rácsodálkozni Isten gyógyító és megtartó szeretetére. E szeretet nélkül, végigrohanva az életen ugyanis észre sem vesszük, hogy a gonosz játékszereivé leszünk és rombolunk, ahelyett hogy Isten eszközeiként építenénk az ő országát – fogalmazott a református püspök.

A liturgiai szolgálatban részt vettek a MEÖT tagegyházainak vezetői. A szertartáson jelen volt Áder János köztársasági elnök. Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. A program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.

Azben Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a megnyitót követően posztjában arra hívta fel a figyelmet: „Az ISIS gyilkosait nem érdekli, hogy áldozatuk katolikus, protestáns vagy ortodox, csak az, hogy Krisztus-hívő-e. Most, amikor a hívők minden eddiginél nagyobb mértékben szenvednek üldöztetést, a válaszunk a »vér ökumenizmusát« látva a keresztények egysége lehet”.

MTI, Vasárnap.hu

(Fotók: Azbej Tristan Facebook-oldala)