Találatok: antiszemita
- Keresztényüldözés
Migrációkutató Intézet: a muszlim szavazók többsége a baloldali pártokat preferálja
Az intézet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, brit adatok szerint a politikai aktivitást vállaló muszlimok többsége szintúgy a…
- Egyéb
Miből indult ki a nácikat hallucináló svéd miniszter?
Korábban már írtunk arról, hogy Novák Katalin nyílt levélben bocsánatkérésre szólította fel Annika Strandhäll svéd minisztert, aki a múlt hétvégén…
- (H)arctér
Tóth Bertalan áll a szocialisták EP-listája élén
Ujhelyi csak a második lett Tóth után a lista következő helyein sorrendben Ujhelyi István, majd Szanyi Tibor EP-képviselő áll, őket…
- (H)arctér
Zavarodott ellenzék I.
A főpolgármester-jelölt szerint „történelmi győzelmet aratott Budapest” a baloldali előválasztáson. Ennek ellenére úgy tűnik, nem tudja, mit kezdjen „elsöprő győzelmével”,…
- (H)arctér
Az illegális bevándorlás kérdésében hasonlóan vélekedünk Amerikával
Kovács Zoltán republikánus és demokrata párti törvényhozókkal, kormányzati tisztségviselőkkel tárgyal, továbbá előadást tartott a magyar belpolitikáról és a közelgő európai…
- Vélemény
Kiszelly Zoltán: „A miniszterelnök érti, mi a dörgés”
Évértékelőjében számos aktuális kérdésre és problémára reagált a miniszterelnök, illetve nem csak az elmúlt év, hanem a mögöttünk hagyott évtized…
- (H)arctér
Rétvári: a nemzet érdeke az első, nem a nemzetközi ideológiáké
Rétvári Bence a Konrad Adenauer Alapítvány, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett, a Tanácsköztársaságról szóló…
- Történelmi rácsodálkozások
Az eretnekség vádja egy „könnyű kis autodafén”
Az előzmények összefoglalásaként röviden csak annyit, hogy a magyar kormány nem képviseltette magát a január 30-ai európai parlamenti vitán, amire…
- (H)arctér
Ó, jogállamiság, sajtószabadság!
Miközben a magyar nyilvánosságért aggódik, a jobboldali sajtómunkásokkal nem szeret szóba állni Judit Sargentini. Erre következtethetünk abból, hogy a stáb…