Keresztényüldözés
-
Börtönbüntetés várhat hite miatt a finn kereszténydemokrata politikusra
Három bűncselekmény Päivi Räsänen három bűncselekmény elkövetése miatt áll majd a helsinki bíróság elé. A vád mindhárom esetben kisebbségek elleni…
-
Azbej Tristan: fél évtized alatt félmillió embernek segített a Hungary Helps program
A program nemcsak abban segítette az üldözötteket, hogy kitartsanak szülőföldjükön, de esetenként még a migrációt is sikerült megfordítani. A polgárháború…
-
Isten áldása kíséri a Hungary Helps munkáját
A házszentelés az államtitkárság kápolnájában kezdődött szerdán kora délután. Kiss Bertalan, a Miniszterelnökség Stratégiai Elemző és Külkapcsolati Főosztály vezetője átadott…
-
Nagy-Britanniában elbocsátottak egy ápolónőt, mert keresztet viselt a nyakában
A nő ezután a munkaügyi bírósághoz fordult, ahol egy 2021-es meghallgatáson kimondták, szinte elhanyagolható annak az esélye, hogy a medálon…
-
Ferenc pápa januári imaszándéka az üldözött keresztényekért szól
Imádkozzunk az üldözöttekért A január 4-én közzétett felvételben a pápa „embertelennek” és „őrületnek” nevezte a vallásüldözést – írja a Catholic…
-
Azbej Tristan: Magyarország megnyitotta a szíveket
II. Karekin, az Örmény Apostoli Egyház vezetője levélben fejezte ki köszönetét azért, hogy a magyar kormány segítségével örmény hadifoglyok juthattak…
-
Sokan haltak meg Krisztusért 2021-ben is
Az Agenzia Fides vatikáni hírportál jelentése szerint a 2021-es évben 22 katolikus hittérítő halt erőszakos halált szerte a világon. Az…
-
„Újrafelhasználható” templomok Franciaországban
Régiségkereskedelem a templomban Az Eure-et-Loire-ban található Madeleine-templomot szeretné megvásárolni Julien Cohen, a France 2 tévécsatorna Affaire conclue című műsorának házigazdája –…
-
Szenteste gyilkoltak meg egy papot Nigériában
A Catholic News Agency katolikus hírportál szerint a pap december 24-én este autóval tartott hazafelé a nigériai Ogun államban, amikor…
-
Azbej Tristan: Magyar diplomáciai siker is, hogy öt örmény katona hazatérhetett
– A magyar-örmény kapcsolatok az elmúlt időszakban elsősorban a keresztényüldözés elleni küzdelem mentén mutatkoztak meg. Ezen belül mely ponton ér…