„Újrafelhasználható” templomok Franciaországban

Régiségkereskedelem céljára szeretne vásárolni katolikus templomot a France 2 tévécsatorna egyik ismert műsorvezetője. A chartres-i egyházmegyében található templom „újrafelhasználásáról” csak a helyi egyházvezetők nem tudtak.

Régiségkereskedelem a templomban

Az Eure-et-Loire-ban található Madeleine-templomot szeretné megvásárolni Julien Cohen, a France 2 tévécsatorna Affaire conclue című műsorának házigazdája – írja a katolikus Aleteia portál. Tervei szerint régiségek kereskedésével foglalkozna az épületben. A történet egyetlen bökkenője, hogy bár a templom a városházához tartozik, felhasználására a chartres-i egyházmegye az egyetlen kezdeményezett. Az egyházmegye különleges státuszát Franciaország 1907-es, az „istentisztelet nyilvános gyakorlásáról szóló törvénye” biztosítja. Eszerint a templomot a megbízott használhatja istentisztelet megünneplésére. Minden más felhasználást törvény tilt.

Ehhez kapcsolódóan jegyezte meg a helyi média, hogy ez alól kivételt jelenthet, ha nem tartanak már istentiszteleteket. Ám akkor is nyilvánvalóan prefektusi és törvény általi engedély kell hozzá.

A chartres-i püspök elmondása szerint csak az utolsó pillanatban, 2021. december 27-én, a helyi sajtóban való megjelenés előtt értesült a hírről. Ekkor már a városháza és a televíziós műsorvezető között zajlottak a megbeszélések, anélkül, hogy a helyi plébánossal vagy a katolikus közösséggel egyeztettek volna.

Cohen a maga részéről kifejtette, nem akar vitát generálni: „Nem fogok harcolni azért, hogy egy antik aukciós házat építsek Châteaudunban. Ha Châteaudun, annál jobb, ha nem, akkor máshova megyünk” – jegyezte meg a műsorvezető.

A templomok, mint a modernitás céltáblái

Franciaországban nem ez az első eset, hogy olyan célra kívánnak felhasználni egyházi ingatlanokat, amelyek egyáltalán nem illenek bele azok arculatában. Szintén az Aleteia írt róla még december elején, hogy egy svéd rockzenekar koncertje váltott ki nagyobb felháborodást a francia katolikusok körében.

December 7-én, a szeplőtelen fogantatás előtti estén a nantes-i Notre Dame de bon Port-templomban lépett fel az  igencsak ellentmondásosnak tartott Anna von Hausswolf svéd énekesnő. Stílusát a posztrock, progresszív rock, doom metal, kortárs klasszikus és magas egyházi zene keverékeként jellemzi a szakma. Mivel Hausswolff elsődleges hangszere a síporgona, mely a nagyobb koncerttermeken kívül templomokban található, az énekesnő és csapata legutóbbi európai turnéjuknak egyes helyszíneit templomokba szervezték.

A franciaországi Nantes városának egyházi épületében adott koncertjét azonban helyi fiatal katolikusok bojkottálták. A csoport elzárta a templom bejáratát a koncertre érkezők elől, miközben imádkoztak és énekeltek. Az eseményről a Catholic Arena posztolt Twitteren.

 

Hausswolff Instagram-oldalán azt írta: „A szélsőjobboldali katolikus integralizmus győzött a művészet felett, de nem a szerelem felett.” Megjegyzése mellett egy fotót is megmutatott magáról, amint az üres templomban ül és hallgatja a tüntetők éneklését.

A nantes-i incidens után lemondták a párizsi Saint-Eustache-templomba tervezett koncertet is. A cikk azt is megjegyzi, hogy a Párizs első kerületében található egyházi épületet használták a Notre-Dame-székesegyház húsvéti liturgiáihoz a 2019-es pusztító tűzvész után.

Polkorrekt Disneyland a Notre-Dame-ban?

Ahogy arról a Vasárnap.hu is beszámolt, a székesegyház újjáépítésének tervei igencsak megosztók a katolikusok körében. A tervrajzok elkészítésével megbízott Gilles Drouin újító elképzelései azt mutatják, hogy azok a katolikus egyház liturgiájának megváltoztatására irányulnak. Továbbá a Notre-Dame belső elrendezését is nagymértékben befolyásolják.

A The Telegraph párizsi riportere, Maurice Culot díjnyertes párizsi építészt idézve azt írta, hogy a tervek szerint a főhajót és a mellékoltárokat „kísérleti bemutatóteremmé” alakítják, és egy „politikailag korrekt Disneylandet” fognak létrehozni.

Drouin a francia Le Pelerin újságnak azt nyilatkozta, hogy az újításokkal úgy szeretné mindenki számára érthetővé tenni a katedrális szimbolikáját, hogy közben a látogatók hitét is tiszteletben tartja. Elképzelései szerint egy olyan látogatóbarát katedrális szeretne létrehozni, amelyben egy kalandtúrán keresztül mutatná be a keresztény hit, az emberiség és a kontinensek történetét, mely végül Ferenc Pápa Laudato si’ teremtésvédelemmel foglalkozó enciklikájában csúcsosodna ki.

A The Telegraph szerzője szerint azonban Drouin tervei veszélyesek és becsapósak, mert a befogadás, a fejlődés és az újítás nevében súlyosan elferdítik az egyház eredeti üzenetét. Ráadásul Európa egyik legfontosabb templomát. S miközben az emberek abban a tudatban élnek, hogy az eredetinek megfelelően rekonstruálja az épületet, keresztény Disney parkká alakítja.

Forrás: Aleteia

Kiemelt képünkön: Madeleine-templom, Eure-et-Loire, Franciaország (Fotó: Daniel Jolivet/Wikipédia)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!