Börtönbüntetés várhat hite miatt a finn kereszténydemokrata politikusra

Päivi Räsänen finn képviselő, volt belügyminiszter

Napokon belül a bíróság elé áll Päivi Räsänen, mert nyíltan kiállt keresztény hite mellett. A volt finn belügyminiszter egy 2019-ben a Twitteren tett bejegyzése miatt került a liberális mainstream támadása alá. Az új eljárások január 24-én folytatódnak a helsinki kerületi bíróságon.

Három bűncselekmény

Päivi Räsänen három bűncselekmény elkövetése miatt áll majd a helsinki bíróság elé. A vád mindhárom esetben kisebbségek elleni gyűlöletkeltés, ami a pénzbírságon kívül akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat – írja az iFamNews.

Ahogy arról a Vasarnap.hu oldalán is írtunk, a volt finn belügyminiszter ellen egy 2019-es Twitter-bejegyzése után indult támadássorozat.

A közösségi oldalán közzétett posztban a rómaiakhoz írt levél 1:24-27. versével kérdőjelezte meg saját egyháza, a Finn Evangélikus-Lutheránus Egyház támogatását a 2019-es Pride-felvonulással kapcsolatban.

Twitter-bejegyzése miatt nyomozást indítottak, és három különböző ügyben emeltek vádat ellene. Ezek a politikus nyilvánosan szóban, írásaiban és a közösségi médiában tett megnyilvánulásaival kapcsolatosak.

Az iFamNews arra is emlékeztet, hogy a vádak középpontjában áll Räsänen 2004-ben megjelent Férfinak és nőnek teremtette őket: A homoszexuális kapcsolatok kihívást jelentenek a keresztény emberfelfogás számára című röpirata is. Ebben amellett érvel, hogy a homoszexualitás „szexuális anomália”, majd az azonos neműek házasságára vonatkozó kritikája után felhívja a figyelmet az LMBTQ-propaganda veszélyeire.

A volt belügyminiszter a honlapnak megjegyezte: a harmadik, ellenem felhozott vád a Finn Broadcasting Corporation beszélgetős műsorában elhangzott szavaimmal kapcsolatos. Itt a Mit gondolna Jézus a homoszexuálisokról? témában megismételtem és felidéztem a röpiratban leírtakat.

Ahogy a Vasarnap.hu-nak adott nyilatkozatában is megjegyzi: Finnországban még nem volt hasonló ügy, amely érintette volna a szólásszabadságot és a vallást.

„Az én ügyem precedensértékű. Végső soron az ellenem felhozott három vád arról szól, hogy az ember megvallhatja-e Finnországban a hitét, mely a Biblián alapul”

– mondta a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: az eltörlés kultúrája azon alapszik, hogy hiteltelenítsék az egyént és kiközösítsék szociális hálójából, valamint szakmai környezetéből. Ez veszélyt jelent bármely olyan szabad társadalomra, mely toleránsnak és egyenlőnek tartja magát. Függetlenül attól, hogy hol élünk, keresztényekként ébernek és tettre késznek kell lennünk a jogainkkal kapcsolatban.

A petíció

Päivi Räsänen pere január 24-én kezdődik. Támogatása érdekében a CitizenGo indított petíciót Finnország főügyészéhez. „A szólásszabadság és a vallásszabadság alapvető emberi jog, melynek alapvető része, hogy az ember kifejezheti őszintén vallott hiedelmeit – olvasható a felhívásban. A petíció megjegyzi, hogy Päivi Räsänen egyetlen „bűne” egy olyan nézet nyilvános kifejezése, mely modern társadalmunkban nem népszerű.

Az olyan egyének megbüntetése, mint Räsänen, veszélyes lépés. Eltekintve attól a ténytől, hogy leállítja az őszinte, nyilvános párbeszédet, a „gyűlöletbeszéd” bűncselekményévé teszi Jézus követését és a bibliai tanítások kifejezését

– hívja fel a figyelmet a petíció.

Kiemelt képünk forrása: Facebook, Päivi Räsänen hivatalos oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre!