Nem engedték be az életvédőket egy amerikai étterembe

étterem

A Busboys and Poets nevű Washington D. C.-ben található étterem visszamondott egy korábbi foglalást, miután megtudta, hogy a résztvevők Menetelés az életért reggelire készülnek. Visszalépésüket azzal indokolták, hogy az étterem egy „biztonságos hely”, ahol nem látják szívesen az életvédő csoportot.

A Catholic News Agency megkeresésére az étterem kommunikációért felelős munkatársa elmondta, a foglalást az étteremlánc abortuszpárti álláspontja miatt törölték.

„Amikor megtudtuk, hogy a foglalás keretében adományt gyűjtenek, úgy döntöttünk, lemondjuk az eseményt, és visszaadjuk a foglalás teljes összegét a megrendelőnek” – nyilatkozta a szóvivő.

„Éttermünkben szívesen látunk mindenkit, és mindenki kifejezheti saját véleményét. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetőség van a különböző vélemények kulturált mederben történő ütköztetésére. Ugyanakkor egy biztonságos hely is vagyunk” – mondta, majd hozzátette: „ĺgy nem engedhetjük meg, hogy egy olyan szervezet tartson nálunk adománygyűjtő eseményt, amely a közösségünk tagjai szerint sokak jogait eltiporja.”

A Demokraták Amerika életéért (DFLA) életvédő szervezet január 21-re tervezte az eseményt, amelyet az étterem január 11-én mondott le. Kristen Day, a DFLA ügyvezető igazgatója sajtóközleményt adott ki, amelyben leírja, megérti, hogy egyes vendégek felkeresték az étterem vezetőségét az eseménnyel kapcsolatban. 

„A Busboys and Poets munkatársai egyértelműen azon munkálkodtak, hogy feszültséget gerjesszenek, ahelyett, hogy megpróbálták volna tartani magukat a velünk aláírt szerződéshez” – mondta később a CNA-nak. Az ügyvezető igazgató szerint az esemény lemondása párttól függetlenül minden életvédő amerikait aggodalommal tölt el. Sőt, szerinte minden amerikainak, még ha támogatja is az abortuszt, fel kéne háborodnia az eseten, hiszen Amerika a befogadás és sokszínűség hazája, ahol véleménytől függetlenül mindenkit egyformán el kellene fogadni.

A közösségi média felhasználói szerint ironikus, hogy az étterem a biztonságra és elfogadásra hivatkozva zárja ki az életvédő csoportot.

Kiemelt képünk forrása a Busboys and Poets Facebook oldala.

Iratkozzon fel hírlevelünkre