Keresztényellenes és sátánista feliratokkal firkáltak össze egy svájci templomot Ugyanaznap abortusz-aktivisták a városban szervezett életmenetet is megzavarták.
Már nem abortuszpárti Virginia állam Az állam igazságügyi minisztere jogi indítványt nyújtott be pénteken.
Biden szerint továbbra sem érték a magzati élet Hiába Trump intézkedései, a demokraták mindent megtesznek, hogy az abortusz hétköznapi rutinbeavatkozásnak számítson.
Nem engedték be az életvédőket egy amerikai étterembe Egy washingtoni étterem visszamondta egy csoport foglalását, miután kiderült, hogy életvédők.
Donald Trump utolsó döntéseként meghirdette az emberi élet szentségének napját Amerika legéletpártibb elnöke január 22-ét az élet nemzeti ünnepévé tette.
Lásd meg a fényt! – a vak énekes lenyűgöző dala a meg nem született életekért Mindenkinek joga van az élethez. Az „ez az én testem” kijelentés mint indoklás mit sem ér.
Hatalmas tömegek gyülekeznek az élet menetére Trump elnök is kiáll a magzati élet védelme mellett. Nézze velünk Ön is!