Biden szerint továbbra sem érték a magzati élet

Elnöksége idején Donald Trump az „emberi élet szentségének napjává” nyilvánította január 22-ét, az amerikai abortusztörvény évfordulóját. Joe Biden 2022-ben ezen a napon ismét elmondta: számára a születésig nem szent az emberi élet.

1973. január 22-én a Roe kontra Wade ítélet megszületésével az Amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenessé nyilvánította az abortusz tiltását a várandósság első trimeszterében. Ettől a naptól fogva az Egyesült Államokban legális az abortusz. Az esemény évfordulóján abortuszpártiak azóta is ünnepelnek, az életvédők pedig eköré a nap köré szervezik a meg nem született gyermekekért tartott megemlékezéseket.

Mint a korábban írtuk, ezekben a napokban is tart a „9 nap az életért” programsorozat. Ugyanakkor az abortuszpárti demokrata kormány is megemlékezett a Roe kontra Wade 49. évfordulójáról. A magát katolikusnak mondó Joe Biden elnök, valamint a kevertvallású Kamala Harris alelnök közös nyilatkozatot adott ki, pontosan egy nappal a Washingtoni életmenet után.

A nyilatkozat a következőket tartalmazza:

„A közel ötven éve, a Roe kontra Wade ügyben megfogalmazott alkotmányos jog soha korábban nem tapasztalt veszélyben van. Ez egy olyan jog, amelyet szerintünk törvénybe kéne iktatni, és amelyet minden erőnkkel védelmezni fogunk. (…)

Elkötelezetten küzdünk azért, hogy mindenkinek biztosítsuk az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, beleértve a reprodukciós egészségügyi kérdéseket.

Ezen felül fontosnak tartjuk, hogy a nők ne veszítsék el már megszerzett jogaikat”, írják a nyilatkozatban.

Az Egyesült Államok elnöke és elnökhelyettese továbbá elítéli azon életvédő törvényhozók döntését, akik az abortusz szigorítása mellett szavaztak. Azt írják: „Texas, Missisispi és egyéb államokban támadás érte a reprodukciós egészségügyi ellátást”. Majd hozzáteszik: „Ezek az állami szigoritások csorbítják a nők jogait”, továbbá „különösen rombolóak azokra nézve, akiknek kevesebb lehetősége, anyagi forrása van. Akik hátrányosabb helyzetű közösségekben élnek, mint például a színesbőrűek, vagy egyes vidéki területek lakói”.

Ezen felül az USA legfőbb vezetői azt is megígérték, hogy továbbra is szorosan együttműködnek a Nők Egészségének Védelméről Szóló Törvény Kongresszusával (Congress on the Women’s Health Protection Act). A kongresszus egy törvénytervezeten dolgozik, amely felhatalmazza az egészségügyben dolgozó szakembereket, illetve pácienseiket az abortusz elvégzésére. Mindezt „mindenféle szükségtelen orvosi megkötés nélkül, ami csak hátráltatja az abortusz elvégzését”.

Ha elfogadják a törvényjavaslatot, a beavatkozás elvégezhető lesz kötelező várakozási idő, valamint előzetes ultrahang vizsgálat nélkül.

Biden és Harris szerint fontos, „biztositani lányainknak és unokáinknak azokat az alapvető jogokat, amelyeket nagyanyáink harcoltak ki 49 éve”.

Forrás: Catholic News Agency

A címlapképen: Joe Biden leteszi hivatali esküjét John Roberts, a legfelsõbb bíróság elnöke elõtt a törvényhozás washingtoni épületének, a Capitoliumnak a nyugati homlokzatánál tartott beiktatási ünnepségen 2021. január 20-án. Jobbról felesége, Jill Biden kezében a Bibliával. Joe Biden az Egyesült Államok 46. elnöke. Forrás: MTI/EPA/Michael Reynolds

Iratkozzon fel hírlevelünkre!