Hatalmas tömegek gyülekeznek az élet menetére

Az Amerikai Egyesült Államokban a társadalom egyre aktívabb része áll ki aktívan a magzati élet védelme mellett. Az USA alkotmánybíróságaként is funkcionáló Legfelsőbb Bíróság 47 évvel ezelőtt hozott precedens erejű ítéletet a Roe vs. Wade ügyben, mellyel megnyitotta az utat a legális abortuszhoz: statisztikák szerint szűk öt évtized alatt több mint hatvanmillió gyermek halálát okozták ezzel. 

A döntés évfordulóján évente megrendezik a világ legnagyobb életpárti felvonulását March for Life néven. A tavalyi eseményre az amerikai elnök videóüzenetet küldött, idén azonban bejelentette: személyesen is részt vesz a felvonuláson.

Washingtonban hatalmas tömegek gyülekeznek, hogy hitet tegyenek az élet szentsége mellett. Az eseményről több nagy sajtótermék, televíziós csatorna is élőben közvetít. 

A Breitbart közvetítése a Facebookon:

A katolikus EWTN televízió élő műsorfolyammal kapcsolódik a rendezvényhez, stúdióbeszélgetésekkel, interjúkkal, helyszíni kapcsolásokkal. Élőben követhető műsoruk: 

Az ABC adása:

 

Kiemelt képünk forrása a rendezvény hivatalos Facebook-oldala.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Az abortusz törvényesítésének gyásznapja – 47 éves a brutális precedens