Folytatódik a Szőke Tisza gőzhajó roncsainak kiemelése Szegeden

Folytatódik a Szőke Tisza gőzhajó roncsainak kiemelése, péntek délutánra a legnagyobb Magyarországon épült lapátkerekes gőzös partra vontatásának felénél tartanak – közölte a helyszínen a munkálatokat végző MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője az MTI-vel.

Heizler Tamás elmondta, hogy az erősen megrongálódott hajótestet több mint nyolcvan métert vontatták csörlők és egy Magyarországon először itt alkalmazott csigasor segítségével.

A 300 tonnásra becsült tömegű hajó mozgását az erre a célra készített felfújható ballonok segítik, amelyeken gördülni tud a test.

A vontatás hozzávetőleg óránként 16-18 méteres sebességgel folyik, de pénteken a déli órákban egy hosszabb szünetre kényszerültek, mert a csigasor elérte a csörlőket, ezért át kellett szerelni az összességében mintegy két kilométeres kötélzetet.

A munkák – kisebb technikai nehézségeket leszámítva – a tervek szerint zajlanak, a hajótest jól viselte a mozgatást. A gépházban, a gőzgéphez rögzített konzol – melyet a hosszú előkészítő munka során alakítottak ki – is elég szilárd ahhoz, hogy kibírja a vontatás során jelentkező hatalmas erőhatásokat – beszélt a részletekről a szakember.

A legnagyobb magyar folyami lapátkerekes gőzhajó, a Szőke Tisza roncsa a Szeged melletti tápéi öbölnél 2020. január 24-én. A Ma-Hard Vízépítõ Kft. szakemberei felfújható ballonok és csörlők segítségével vontatják partra a hajót. – MTI/Máthé Zoltán

Az optimista számítások szerint a hajótest szombaton a déli órákra érheti el a Tápéi-öbölben épített rámpa legmagasabb pontját, akkor a lehető legkíméletesebb módon vízszintesbe állítják és a parttól távolabb húzzák

– tette hozzá Heizler Tamás. Ezután kezdődhet el a roncs takarítása, hiszen még rengeteg iszap, hordalék, víz van a testben és csak ezt követően tudják pontosan felmérni, milyen állapotban van a hajó.

A legnagyobb magyar folyami lapátkerekes gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember.

A Szőke Tisza a Ganz-hajógyár újpesti üzemében készült el 1917-ben, a több mint 77 méteres kétkéményes gőzös akkor a IV. Károly nevet kapta.

A hajó a monarchia felbomlását követően a Sas, majd 1930-ban a Szent Imre nevet kapta. A gőzös a második világháború alatt Ausztriába került, csak 1947-ben érkezett vissza Magyarországra. Az 1950-ben Felszabadulás nevet kapó hajót 1957-58-ban újították föl és építették át sétahajóvá. 1976-ban vonták ki a forgalomból, ezt követően állóhajóként üzemelt a fővárosban, két évvel később került Szegedre, ahol az 1980-as években étteremként, majd diszkóhajóként működött.

A leromlott állapotú hajót 2000-ben vontatták a Tápéi-öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.

MTI 

Iratkozzon fel hírlevelünkre