Aki rászorul, segítséget vehet igénybe a szavazáshoz

    Hollik István: Ott árad a gyűlölet, itt sugárzik a hazaszeretet

    Megdőlt minden korábbi csúcs: 54,14% a részvétel 13 órakor – Pest 58 százalék felett

    (H)arctér

    • Brexit: maradna a vízummentesség

      A tervezet az úgynevezett kemény Brexit esetén a szigetország 2019. március 29-i kiválásának másnapján lépne hatályba, ha pedig mégis sikerülne…

    • Még több családtámogatás

      Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a bejelentés után emlékeztetett arra, hogy eddig az ápolási díjjal csökkentették…

    • Amerikai időközi választások, nemzetközi politika és Trump-tweetek

      A múlt héten zajlottak Amerikában a 2018-as időközi választások, ennek ürügyén került sor a Nézőpont Intézet rendezvényére. Az időközi választások…

    • Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások

      A pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az álláspontok egyelőre távol állnak egymástól. A munkaadói oldal 5 százalékos…

    • Trump most Macront támadja

      Az amerikai elnök öt bejegyzésben említette meg egyebek mellett Macron alacsony népszerűségét a felmérésekben, a szerinte tisztességtelen francia kereskedelmi gyakorlatot,…

    • Mindannyiunk közös ügye

      Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára mondta. Fülöp Attila ismertette, hogy Magyarországon 2007 óta…

    • Érkezik az egységes vasúti és autóbusz-menetrend

      Fónagy János a közlekedéspolitika legfontosabb irányaival kapcsolatban elmondta, hogy a cél az utasbarát, innovatív, fenntartható, egységes és rugalmas közösségi közlekedés…

    • Már decembertől igényelhető a kibővített csok

      Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta azt is, hogy a háromgyerekes családok szintén december 1-jétől igényelhetik…

    • Elhunyt a nyáron balesetet szenvedett mentőápoló

      Az összeszokott mentős csapatot egy 57 éves asszonyhoz riasztották Tiszabőre, aki súlyos, allergiás reakciókat mutatott. Miután a beteget ellátták, elindultak…

    • Továbbra is kritikus a légszennyezettség több településen

      Manapság a légszennyezés számít az egyik legfőbb egészségkárosító tényezőnek. Nem véletlenül nyilatkozta a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom, hogy ez a…

    'Fel a tetejéhez' gomb