Trump most Macront támadja

Donald Trump amerikai elnök több Twitter-bejegyzésben támadta Emmanuel Macron francia államfőt.

Az amerikai elnök öt bejegyzésben említette meg egyebek mellett Macron alacsony népszerűségét a felmérésekben, a szerinte tisztességtelen francia kereskedelmi gyakorlatot, de kitért arra is, hogy azért nem látogatta meg a hétvégén az első világháború amerikai hőseinek egyik franciaországi temetőjét, mert a titkosszolgálat az eső miatt eltiltotta tőle. Ezen felül ismét bírálta a francia politikus önálló európai haderő felállításáról szóló javaslatát.

Egyik bejegyzését a javaslatra reagálva például így kezdte: Emmanuel Macron saját hadsereg felállítását sugalmazza, hogy megvédje Európát az Egyesült Államoktól, Kínától és Oroszországtól. Emlékeztetett az első és a második világháborúra, és úgy fogalmazott: Hogyan került ki ezekből Franciaország? Párizsban már németül kezdtek tanulni, mire az Egyesült Államok megérkezett.

Majd felszólította Párizst, hogy fizessen a NATO-nak. Donald Trump leszögezte azt is: egyébiránt nincs még egy ország, amely nacionalistább, mint Franciaország, népe nagyon büszke, és joggal az.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre