Családháló
-
Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta, az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje…
-
Befogadottak – anyák napján lesz a premier
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a köztelevízióban a filmről beszélve elmondta, Magyarországon jelenleg 23 ezer…
-
Konfliktus helyett konszenzus – Mi a mediáció?
Sokféle vitás kérdésben hasznos, gyors és olcsó eszköz a mediáció. Eredményesebb, mint egy hatóság döntése, mivel annak az eredménye a…
-
A Gyereket a magasba! programban ismert személyiségek is részt vettek
Az idén is megrendezett online demonstráción az egy időben részvevők mintegy felmutathatták azt, hogy a gyerek a legnagyobb érték az…
-
Halad a hazai vérplazma-terápia: már több beteg is kapott az antitestekből (FOTÓK)
A járvány során végzett orvosi vizsgálatok és tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az…
-
Búcsú nélkül – Egy elmaradt ballagás margójára
Soha nem fogom elfelejteni az általános iskolai ballagásomat. Mind közül ez volt a legemlékezetesebb: az esti szürkületben fehér lufikon lógó…
-
Mama, kérlek… A Strand Fesztivál anyák napi verziójával az autistákat támogatják
Koncz Zsuzsa és Bródy János örökzöld dalának újragondolt verziója legalább annyira megható, mint az eredeti. A készítők azt is közölték,…
-
A fertőzöttek valós számát vizsgáló kutatás indul Magyarországon
Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig…
-
Novák: kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítani
Novák Katalin azt mondta, hogy a Magyar Közlönyben hétfő éjjel megjelent rendelet szerint az önkormányzat eldöntheti, milyen kapacitásokat használ fel, de…