Szakadás körvonalazódik a Vatikán és az amerikai püspökök között

A Vatikán aggodalma

„A Vatikán legfőbb aggodalma az, hogy az eucharisztiához való hozzáférést, ne használják politikai fegyverként” – fejtette ki Antonio Spadaro jezsuita pap, Ferenc pápa közeli szövetségese.

Ferenc pápa, aki kifejezetten az Egyesült Államokat jelölte meg a pontifikátusával szembeni ellenállás forrásaként, ebben a hónapban arról prédikált, hogy az áldozás „nem a szentek jutalma, hanem a bűnösök kenyere”. Luis F. Ladaria bíboros – a Hittani Kongregáció prefektusa – pedig levelet írt az amerikai püspököknek, amelyben figyelmeztette őket, hogy a szavazás „inkább a viszálykodás, mint az egység forrása lehet, a püspöki karon és a tágabb egyházon belül az Egyesült Államokban”.

A Vatikán levele arra bátorította a püspököket, hogy először mindenképp folytassanak párbeszédet az abortuszpárti politikusokkal, mielőtt kiadnák útmutatásukat.

szentáldozás
A kép forrása: Lifenews
A püspökök a tiltás ellenére is lázadnak

A Róma felől érkezett figyelemfelhívó, tiltó jelzés ellenére az amerikai püspökök tovább folytatják a harcot, és várhatóan a szerdai (06. 18.) ülésükön szavazást tartanak a szentáldozás kérdéséről. A katolikus vezetők körében hónapok óta napirenden van a probléma, különösen azért, mert a magát hívő katolikusnak nevező Biden, agresszívan kiáll a meg nem született gyermekek megölése mellett.

A szentáldozás megtagadásának semmi köze a politikához, annál inkább az erkölcshöz

Salvatore Cordileone, San Francisco érseke lelkipásztori levelet tett közzé, amelyben azt állítja, az abortuszpárti politikusoktól meg kell tagadni a szentáldozást. Azt mondta, hogy

a szentáldozás megtagadása lehet „az egyetlen eszköz, ami a lelkipásztornak marad”, ha az abortuszpárti politikusok nem hajlandók az észérvekre hallgatni, és makacsul kitartanak a bűnük mellett.

Cordileone levelét többek között Joseph Naumann érsek, az amerikai püspökök életvédő tevékenységekkel foglalkozó bizottságának elnöke is dicsérte. Naumann egyetértett azzal, hogy az abortuszok mellett kiálló katolikus politikusok „botrányt keltenek azzal, hogy másokat bátorítanak a rosszra”. Cordileone és mások is hangsúlyozták, hogy a szentáldozás megtagadásának semmi köze a politikához, annál inkább az erkölcshöz.

szentáldozás
A kép forrása: Pixabay
Mind felelünk Isten előtt

Cordileone levelében Ezékiel 33:8-at idézte:

„Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! – és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon.”

Azaz hangsúlyozta, hogy a katolikus vezetőknek kötelességük felhívni a figyelmet a gonoszságra, különben azokkal együtt felelősségre vonják őket is, amiért kitartanak a bűnben.

„Félek, hogy ha nem szólítom fel nyíltan a lelkipásztori gondoskodásom alatt álló katolikusokat, akik az abortuszt támogatják, akkor mind nekik, mind nekem felelnünk kell majd Isten előtt” – írta Cordileone.

Szent Mihály templom ólómüveg ablak
A kép forrása: Pixabay
Biden a valaha volt „legabortuszpártibb” elnök

Bár Biden hívő katolikusnak vallja magát, nyíltan szembeszáll az emberi élet szentségéről szóló egyházi tanításokkal. Alig 100 napnyi hivatalban töltött idő után máris megelőzte Barack Obama elnököt, mint az Egyesült Államok történetének „legabortuszpártibb” elnöke. Megszüntette azokat a biztonsági előírásokat, amelyek az anyákat és a meg nem született babákat védték az abortusztól, valamint az adófizetőket arra kényszerítette, hogy finanszírozzák a milliárdos abortuszipart.

Ha az álláspontok nem közelítenek egymáshoz, akkor az szakadáshoz vezethet Róma és az amerikai katolikus egyház között – állapította meg a New York Times.

Forrás: Lifenews

Az amerikai katolikus püspökök megtagadhatják az áldozást az abortuszpárti politikusoktól

„Aggodalmunk nem politikai, hanem pasztorális jellegű”

A kiemelt kép forrása: Lifenews

'Fel a tetejéhez' gomb