- (H)arctér
Növelné a katonai kiadásokat az amerikai elnök
A rekordnagyságú, 4700 milliárd dolláros kiadásokkal számoló költségvetési terv szerint a katonai kiadásokat mintegy 5 százalékkal 750 milliárd dollárra emelnék,…
- (H)arctér
Letartóztatták a szekszárdi kislány megölésével gyanúsított férfit
Kovács Ildikó, a járásbíróság szóvivője közölte, a letartóztatás indoka a többi között az eljárás sikere meghiúsításának és a tanúk befolyásolásának…
- Egyéb
Lampionokban gyönyörködhettek Bázelben
A Bázelben megrendezett felvonuláson a résztvevők egyebek mellett lampionnal a fejükön pikolóznak jelmezben. A felvonuláson volt olyan lampion is, amelyen…
- (H)arctér
Nőtt a Babakötvények állománya
A közlemény szerint a családok az elmúlt négy hónapban csaknem kétszer több Babakötvényt vásároltak gyermekük Kincstári Start-értékpapírszámlájára, mint az előző…
- (H)arctér
Szijjártó: a kölcsönös tiszteletre kell alapozni a magyar-holland együttműködést
Szijjártó Péter holland kollégájával folytatott megbeszélés után azt mondta, Magyarország megadja és elvárja a tiszteletet, és azt, hogy tiszteletben tartsák,…
- Egyéb
Már csak egy hétig lehet kérni sms-ben az szja-bevallási tervezet postázását
A határidő lejárta után a tervezet már csak személyesen kérhető a NAV ügyfélszolgálatain, vagy ügyfélkapu nyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan…
- (H)arctér
Magyarország stratégiai partnere lett Laosz
Orbán Viktor azt is elmondta, hogy Magyarország képviseleti irodát nyit a délkelet-ázsiai országban, továbbá megnyitja a kötöttsegélyhitel-együttműködés negyedik szakaszát. Utóbbival…
- Egyéb
A rádióról
A ’60-as években a falvakba is beszivárgó televízió mellett nálunk otthon mindig is a rádió jelentette a fő hírforrást. Öntudatra…
-
Öngyilkos merénylő robbantott Afganisztánban
A merénylet egy építkezési vállalatnál történt, mintegy két kilométerre a város repülőterétől. A támadó a cég kapujánál működésbe hozta a…
- Vélemény Plusz
„Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat…”
Az előkészítő munkálatok Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága elnökének látogatásával már 2016 májusában megkezdődtek. Fábry Kornél…