Orbán: kimerítően beszéltek a migrációról és a jogállamiságról

Alaposan és kimerítően megvitatták a migráció és a jogállamiság kérdését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a V4+Franciaország csúcstalálkozón.

Migráció és jogállamiság

A visegrádi országok, valamint Franciaország vezetőinek egyeztetését követő sajtótájékoztatón a kormányfő kiemelte: Emmanuel Macron a francia EU-elnökség megkezdése előtt áttekintést adott a terveikről és a célkitűzéseikről. A Várkert Bazárban tartott eseményen a miniszterelnök hangsúlyozta: alaposan és kimerítően beszéltek a migrációról, alaposan, kimerítően és szenvedélyesen a jogállam kérdéséről. Téma volt továbbá a Nyugat-Balkán, az energia, és külön beszéltek a nukleáris energiáról. Emellett szó volt az ETS energiaelszámolási rendszer jövőjéről is – tette hozzá. Közölte: nagyon ritka lehetőség, hogy ilyen fontos kérdésekről nyíltan tudnak beszélni. A V4-es országok nevében megköszönte a francia elnöknek a nyíltságát és az előretekintését. Azt, hogy megadta az esélyt, hogy már előre gondolkodjanak a francia elnökség legfontosabb céljairól.

Éles viták

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor közölte: a francia elnök és közte szoktak lenni komoly viták, „ezek időnként éles viták, amelyeket én azonban szeretek”. Egy vita csak akkor rossz, „ha nincs benne minőség”. Ha egy vita minőségi, akkor az jó, és ő arra törekszik hogy Franciaország elnökével minőségi vitákat folytathasson – fogalmazott. Azt mondta: ez azt is jelenti, hogy a tiszteletet mindig megadják Franciaország elnökének. Részben a személye miatt, részben pedig azért, mert Magyarországon a francia elnököknek „magasan van az ázsiója”. Magyarországon De Gaulle „egy etalon”, egy iskolateremtő mester. 1998-ban, amikor először nyertek választást, Giscard d’Estaing volt itt kampányolni, Jacques Chirac-kal együtt dolgozott. Nicolas Sarkozy kötődése Magyarországhoz pedig közismert – sorolta.

Kiemelte: ezért megtiszteli Macront és Franciaországot azzal, hogy nem kíván a francia belpolitikára semmilyen megjegyzést tenni. Kitért rá: Magyarország jogállam, a titkosszolgálatok működését is jogállami szabályok rendezik, amelyeket mindig betartanak.

„Amikor a politikát kezdtük, akkor még nem ez volt a helyzet, hiszen mi a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásból jövünk”, „a szabadságharcosok és az utcai harcosok világából jöttünk a politikába”

– mondta.

A piac hideg és kegyetlen

Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszterelnök kifejtette: Magyarország gazdasági teljesítményét és pénzügyi helyzetét a piac méri meg. Az eurózóna „egy igen langyos, kellemes” hely, ahol a stabilitási és növekedési paktum mondja meg, hogy mit kell tenni, „a piac azonban hideg és kegyetlen” – magyarázta. Hozzátette: „nekünk ott kell helytállni”, és a magyar gazdaság értékét és erejét a mindenkori pénzügyi piacokon mérik meg. Orbán Viktor kijelentette: „egyelőre jól állunk”, azonban a költségvetési hiányra figyelni kell. 

A ferihegyi repülőtér visszavásárlásáról közölte: egyelőre úgy látja, hogy ezt az üzletet a választások előtt semmiképpen nem ésszerű nyélbe ütni tekintettel a magas inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára.

„Tehát megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről”

– mondta.

Politikai zsarolás

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország politikai okokból nem kapja meg azt az összeget, amely járna az uniós helyreállítási alapból. Teljesen elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság azt kéri, módosítsák a családjogi és az oktatási törvényt.

„Mi köze van ennek az európai gazdaság újraindításához, mi köze van ennek a pénzek ésszerű felhasználásához?”

– vetette fel.

Kijelentette: „egy politikai zsarolásnak vagyunk az áldozatai”, de a magyar gazdaság elég erős ahhoz, hogy hosszú ideig is jól bírja e pénzek nélkül is. Minden programot, amelyet ebből a pénzből akartak indítani, saját költségvetési forrásból elindítottak. A magyar gazdaság és a magyar emberek semmilyen hátrányt nem szenvednek a brüsszeli zsarolás miatt – mondta.

Szolidaritás

Orbán Viktor azt is mondta: Magyarország volt az egyetlen, amely azt mondta, hogy ha kell, akkor fizikai erővel is meg kell védeni a határt, és ezzel nem csak Magyarországot védik, hanem egész Európát. Közölte: „egyetlen jó szót sem kaptunk, sőt a legdurvább támadásokat kellett elszenvednünk”. Miközben védtük Európa határait, „hátba lőttek bennünket rendszeresen Brüsszelből és néhány európai fővárosból” – fogalmazott. Kiemelte: de Magyarország sosem panaszkodott, siránkozott, sértődött meg, hanem tette a dolgát, tudván, hogy nem csak magát védi, hanem Európát is. Úgy vélte, most, hogy a helyzet megváltozott, ideje valami elszámolást készíteni. Az nem fog menni, hogy a jövőben számos országnak komoly költségeket kell mozgósítania, hogy megvédje magát, a schengeni határt és Európát. Ideje, hogy az Európai Unió mutasson valami szolidaritást – jelentette ki.

Azt mondta: „eddig csak mi mutattunk szolidaritást az Európai Unió többi tagállamával és Brüsszellel, ők még velünk nem”. Ideje lenne, hogy tisztességesen elszámoljanak, és az európai védekezés költségeinek arról a részéről, amely egy-egy országra esik, tisztességesen elszámoljanak, és legalább a felét megkapják annak a költségnek, amibe Európa védelme eddig a magyar állampolgároknak került – mondta Orbán Viktor.

Francia jószándék

Franciaország jószándékáról biztosította Emmanuel Macron köztársasági elnök a jogállamiság kérdésében a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeit – tudatta maga a francia elnök hétfőn Budapesten a V4+Franciaország csúcstalálkozót követően a Várkert Bazárban tartott közös sajtótájékoztatón.

„Tisztában vagyok azzal, hogy ez érzékeny kérdés. Ez Európa számára létkérdés, legyen szó akár a jogállamiságról, akár a diszkrimináció elleni küzdelemről”

– jelentette ki Macron, hozzátéve, hogy gazdag eszmecserét folytattak erről a témáról, és álláspontja szerint olyan megoldást kell találni, amellyel ki lehet mozdulni a holtpontról.

A migráció kérdéséről a francia elnök elmondta, hogy az Európai Unió számos egymást követő migrációs válsággal volt kénytelen szembenézni. Legutóbb a fehérorosz-lengyel határon. A francia államfő leszögezte, hogy a külső határokat meg kell védeni. A januárban kezdődő francia uniós elnökséggel kapcsolatban megjegyezte, hogy a schengeni övezet szabályainak mélyreható reformokra van szüksége. Említést tett a származási országokba történő kitoloncolásokról is, és aláhúzta, hogy akiknek nincs joguk az EU területén tartózkodni, azokat ki kell toloncolni. Macron leszögezte: Franciaország szándéka az, hogy haladást lehessen elérni ebben az ügyben.

Hatékony energiafelhasználás

Emmanuel Macron az energiáról szólva úgy fogalmazott, hogy mindenki számára stratégiai kérdés a hatékony energiafelhasználás és a megújuló energiaforrások használata. A nukleáris energiatermelés fellegvárának számító Franciaország elnöke azt is leszögezte, hogy a nukleáris energiát nem pusztán átmeneti energiaforrásként kell kezelni. A francia elnök kitért arra is, hogy az európai védelmi unió, a pandémia miatti helyreállítás, és a soron következő uniós csúcstalálkozók napirendje is szóba került a visegrádi vezetőkkel folytatott tárgyalásokon.

Egységben az erő

Nyilatkozata elején Emmanuel Macron külön megemlékezett arról, hogy a visegrádi együttműködés idén ünnepeli fennállásának harmincadik évfordulóját, és örömének adott hangot, hogy a kétoldalú, magyar-francia egyeztetés után a V4-tagországok vezetőivel is lehetősége nyílt tárgyalni. Az M1 kérdésére a francia elnök aláhúzta, hogy négy uniós tagország vezetői ültek mellette a tárgyalóasztalnál, és az EU soros elnökeként kötelessége megkeresni azokat a közös pontokat, amelyek lehetővé teszik az előrelépést, és a problémás kérdésekben is a haladás lehetőségét kell keresni.

„Európának egységben az ereje, erősebbnek, szolidárisabbnak kell lennie“

– szögezte le a francia elnök.

Emmanuel Macron a magyar ellenzékkel folytatott tárgyalásokról azt mondta, hogy soha nem kampányol az ország határain kívül. „A francia elnök nem pártelnök. Mint francia államfő Európában eszméket és gondolatokat védelmezek. A magyarországi választásokról nem fogok véleményt formálni, ahogyan ezt egyetlen másik uniós tagállamban sem teszem meg” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. Világossá tette: vannak véleménykülönbségek a magyar kormánnyal, de soha nem avatkozik be más országok belügyeibe.

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön Orbán Viktor magyar kormányfő és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a francia elnök és a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. december 13-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Iratkozzon fel hírlevelünkre!