- Keresztényüldözés
Kuba lefújta az éves melegfelvonulást
A kubai kormány kedden jelentette be, hogy az ezévi melegfelvonulást, a Conga against Homophobiát nem rendezik meg – számolt be…
- Keresztényüldözés
A konzervatív egyházi vezetők bojkottálnák az anglikán világkonferenciát
A Global Anglican Future Conference (GAFCON) által nyilvánosságra hozott közleményben fogalmazta meg a 2020-as konferenciát illető aggodalmait a konzervatív csoport.…
- Keresztényüldözés
Öt keresztényt tartóztattak le Nepálban – veszélyben a vallásszabadság?
Nepálról eddig nem sok szó esett a nemzetközi hírfolyamban a keresztényüldözés tekintetében, viszont annak a ténye, hogy az országban valakit…
- Keresztényüldözés
Európai is van a legutóbbi nigériai rajtaütés áldozatai közt
Újabb támadás érte a Kajuru közösséget Nigéria Kaduna államában. Az elkövetőket még mindig nem sikerült azonosítani, jelenti az International Christian…
- Keresztényüldözés
Végre börtönbe vetették Al-Bashír diktátort
Az országban jelenleg regnáló Hadi Tanács legfrissebb határozata alapján, a letartóztatását követően házi őrizetben tartott Omar Al-Bashírt, a tüntetők nem csillapodó nyomására…
- Keresztényüldözés
Módosul az egyiptomi alkotmány – a keresztények nem túl bizakodóak
Az egyik legszembetűnőbb változtatás az alkotmányban talán az a tétel, amely lefekteti annak lehetőségét, hogy Abdul Fattah al-Sisi elnök 2030-ig még…
- Keresztényüldözés
A Boko Haram kétszer is lecsapott Kamerunban húsvétkor
Az április 11-i támadásban tizenegyen vesztették életüket, a falu nagy részét felégették. Az áldozatok között gyermekek és idősek is voltak.…
- Keresztényüldözés
3 tévhit Krisztus feltámadásával kapcsolatban
Sokszor még keresztények között is találkozni olyan emberekkel, akik nem tudnak a feltámadás tényével mit kezdeni. Többeknek egyszerűen sok annak…
- Keresztényüldözés
Srí Lanka: 3 templom, 6 bomba, 320 halott
A robbanások reggel fél 9 körül kezdődtek, a húsvéti misék alatt. Hat robbantás történt három templomban: a népes közösségek által…
- Keresztényüldözés
Terror születőben – Irán
„A gép forog, az alkotó pihen.” Irán annak idején forradalmi bíróságokat állított fel minden iszlámot érhető fenyegetés ellen. Ezek az…