- Keresztényüldözés
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy lelkésznek készülő nőt Indonéziában
A múlt héten jelentett a szomorú esetről az ICC, később újabb részletek kerültek napvilágra. A helyi rendőrség elfogta a két…
- Keresztényüldözés
A fülöp-szigeteki elnök egyháztámadásai most visszaüthetnek
Rodrigo Duterte sosem finomkodott, mikor az egyházzal kapcsolatban kellett kifejtenie álláspontját. Többször tett sértő megjegyzéseket a szigeteken élő katolikusokra és hitükre…
- Keresztényüldözés
1 nap alatt 10 templomot gyújtottak fel Etiópiában
Február 9-én, a nagyobb részt muszlimok lakta Halaba Kulitóban tíz helyi templomot gyújtottak fel. A bennük lévő összes érték elpusztult.…
- Keresztényüldözés
„Olyan volt, mint egy temető” – több száz halottja van a legutóbbi nigériai támadásnak
A Nigéria Övének nevezett térség, az országban kelet-nyugati irányban elterülő államok voltak eddig a terrorista-támadások fő gócpontjai. Az észak-nyugati területen…
- Keresztényüldözés
Szomáliai miniszter is a mogadishui támadás áldozatai között
Hussein Mohamed rendőrkapitány azt mondta, Saqar Ibrahim Abdalla miniszter úr, irodájának földszintjén halt meg, röviddel azután, hogy az iszlamista fegyveresek lerohanták az…
- Keresztényüldözés
Mise alatt támadták meg a papot Montreálban
Március 22 reggelén a montreáli Szent József templomban egy férfi késsel támadt neki a misét bemutató papnak, miközben az egész…
- Keresztényüldözés
Felnyitják az Iszlám Állam egyik tömegsírját
Sinjar környékén alapvetően jazidik éltek. Ők is és a keresztények is kiemelt célpontjai voltak az Iszlám Államnak, bár a statisztikák…
- Keresztényüldözés
Keresztények és muszlimok fogtak össze egy pakisztáni nő érdekében
Néhány héttel ezelőtt, egy keresztény anyukát, Saima Iqbalt, muszlim férfiak rabolták el, majd megkínozták, megerőszakolták és rá akarták kényszeríteni, hogy tagadja…
- Keresztényüldözés
120 kereszténnyel végeztek Nigériában három hét alatt
A fulánik a 2018-ban nem csillapodó tevékenységük következtében már nagyobb fenyegetést jelentenek a nigériai keresztényekre, mint a Boko Haram, a…
- Keresztényüldözés
5 dolog, amit tudnia kell az új-zélandi lövöldözésről
1. 49 halott, 48 sebesült A hivatalos jelentések 49 halottról és 48 súlyosan megsebesült emberről számolnak be – beleértve a…