Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy lelkésznek készülő nőt Indonéziában

Indonéziában, Dél-Szumátrában a múlt héten megerőszakoltak és meggyilkoltak egy református lelkésznek készülő nőt. A támadást túlélő kilenc éves kísérőjének traumáját még mindig kezelik.

A múlt héten jelentett a szomorú esetről az ICC, később újabb részletek kerültek napvilágra.

A helyi rendőrség elfogta a két gyanúsítottat, a 20 éves Nangot és a 18 éves Hendrit, akik részt vettek Melindawati meggyilkolásában. Az elkövetőket előre megtervezett gyilkossággal vádolják, halálbüntetés terhe mellett.

A támadás mögött álló indíték azonban a jelentések szerint nem volt vallási töltetű.

Nang elmondása szerint, ő csak egyszer találkozott az áldozattal, és egyszerűen vonzónak találta. Mikor bevallotta az érzéseit neki, a lelkésznek készülő nő azzal utasította el, hogy Nang csúnya. Ez késztette arra, hogy bosszút forraljon ki néhány nappal később.

Segítséget kért barátjától, Hendritől, hogy együtt tudják véghezvinni a támadást.

Nang saját bevallása szerint, csupán meg akarta erőszakolni a nőt, de a kendő, amivel eltakarta az arcát leesett a dulakodás közben, ezért döntöttek úgy barátjával a letartóztatástól való félelmükben, hogy inkább véget vetnek Melindawati életének.

Trisno Kurniadi tiszteletes, az Indonéz Keresztény Egyház vezetője háláját fejezte ki a rendőrségnek, amiért ilyen gyorsan fel tudták göngyölíteni az ügyet. Később Kurniadi így nyilatkozott: 

“Természetesen dühösek vagyunk a barbár tett miatt. A megbocsájtást gyakoroljuk, de a törvénynek is érvényt kell szerezni. Azt kértük, hogy az elkövetők a törvények szerinti lehető legsúlyosabb ítélet alá essenek.”

Varga Gergő Zoltán

 

Kép forrása: Asia Times

Iratkozzon fel hírlevelünkre