“Olyan volt, mint egy temető” – több száz halottja van a legutóbbi nigériai támadásnak

Több száz halottja van a Boko Haram legutóbbi támadásának. Már nem csak az ország középső térségében vannak kitéve a lakosok - és főleg a keresztények - a szélsőséges iszlamisták és terroristák akcióinak. A helyi püspök emelt szót érdekükben.

A Nigéria Övének nevezett térség, az országban kelet-nyugati irányban elterülő államok voltak eddig a terrorista-támadások fő gócpontjai. Az észak-nyugati területen lévő Adamawa állambeli Michika vált azonban a Boko Haram legutóbbi célpontjává.

Az iszlamista fegyveresek órákon át pusztítottak a többségében keresztények által lakott térségben.

Ikeh atya, egy helyi pap becslése szerint több százan haltak meg a mészárlásban.

A Christian Broadcasting Network (CBN) jelentése szerint, az atyának hat tinédzser tanulóval együtt sikerült megmenekülnie a vérfürdőből a plébánia teherautójával. Jelenleg egy közeli falu plébániáján húzzák meg magukat – írja az ICC.

A támadást követően Ikeh atya visszatért Michikába, de a települést a környező falvakkal együtt romokban találta. A CBN riportjában így nyilatkozott:

“A támadás után visszajöttem, hogy átnézzem a falvakat a templomom két mérföldes körzetében, de olyan volt minden, mint egy temető.”

Foreman Nedision, Nigéria anglikán püspöke azt mondta a tömeges mészárlásokra reflektálva, hogy a nyugati országoknak szankciókat kéne kivetnie Nigériára, hogy az elit, valamint a politikusok végre felébredjenek.

A Boko Haram és a fulánik támadásai a keresztények ellen jórészt teljesen ellenőrizetlenek, reakció nélküliek és kontrollálatlanok a nigériai kormány által. Nedison püspök drasztikus szabályzásokat akar, hogy határozott és biztos lépések történjenek az emberek érdekében.

Varga Gergő Zoltán

 

Kép forrása: Indipendent Newspapers Nigeria. A kép egy benuei fuláni támadásról készült.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre