- (H)arctér
Szijjártó köszönetet mondott észt kollégájának a Magyarország melletti kiállásáért
A miniszter Facebook-oldalán közölte, hogy Urmas Reinsaluval a világpolitika legfontosabb dilemmáinak tekintetében abszolút egyetértenek, mindketten elutasítják a kettős mércét, az…
- Vélemény
Azbej Tristan: Szabó Tímea belerúgott külhoni magyar testvéreinkbe
Minapi parlamenti kirohanásával Szabó Tímea, „a hat Gyurcsány-párt egyike”, a Párbeszéd nevű csoportosulás elnöke „azt csinálta, amiben a hazai baloldal…
- Vélemény
Népviselet vagy népKÉPviselet: árnyékra vetődött az Úgytudjuk
Az ugytudjuk.hu felháborodva írta meg, hogy az Országgyűlés május 2. napján a népviseletről kíván megemlékezni. A lap ezt úgy kommentálta;…
- (H)arctér
Szijjártó Péter: 22,5 millió maszk és 220 lélegeztetőgép érkezett a múlt héten
Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában elmondta: az elmúlt héten 22,5 millió maszkot – 20,65 millió sebészeti és 1,85 millió magasabb…
- Vélemény
Botrányos: az EP szerint most is az abortusz, a meleg- és interszexuális jogok a fontosak
Összehangolt fellépést javasol a koronavírus-járvány fékezése érdekében az Európai Parlament, amely a napokban elfogadta kapcsolódó állásfoglalását (magyar nyelven itt olvasható).…
- (H)arctér
Meghalt 10 beteg, 1984-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 199-re emelkedett. 267-en gyógyultan…
- Pengető
Életünk minden pillanatában dicsőíthetünk! – Gável András a Vasárnapnak
– Annak idején Testvérek, majd Gável Testvérek néven ismerhetett meg benneteket a keresztény könnyűzene világa. Hogyan lett ebből Eucharist? –…
- Keresztényüldözés
Azbej: Tóta W. egy militáns ateista wannabe
„A militáns ateizmus, amely Sztálintól Pol Potig a történelem legtöbb ártatlan emberéletet követelő zsarnokságait szülte, a marxista ateizmust az emberiség…
- Kultúra
Vegyük körül Őket imával! – imaláncot hirdetnek papjainkért az Egyházközségi Nővérek
Folyamatos, 24 órás imádságra hív az Egyházközségi Nővérek Társasága, melynek tagjai papjaink, plébániáink szolgálatára tettek fogadalmat. Ha Te is…
-
A vírus idején is folytatja képzéseit a Morus Vezetőképző Akadémia
A 2018-ban létrehozott program elsődleges célja, hogy a középiskolából kikerülő, illetve az egyetemi közösségekben is aktív szerepet vállaló fiatalok további…