- Spiritusz
Németh Norbert atya: A zarándoklat lehetőség arra, hogy a résztvevők új módon találkozzanak Istennel, egymással és önmagukkal – Várják a magyarokat Rómában
Minden készen áll a közel ezerötszáz magyar hívő fogadására Rómában és a Vatikánban, akik április 23. és 25. között a…
- (H)arctér
Fülöp Attila: A gondoskodásnak természetes kötődése van a karitász világához
A gondoskodásnak természetes kötődése van a karitász, az egyház világához – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, kereszténydemokrata politikus szerdán…
- Kultúra
Aquinói Szent Tamás életéről szól a Szent II. János Pál Intézet kiadásában megjelent A szelíd fény című regény
Louis de Wohl: A szelíd fény című regényének kiadása nagy esemény a debreceni Szent László Domonkos Plébániához tartozó Szent II.…
- (H)arctér
Soltész Miklós: Lelkiség nélkül nincs gyógyítás – A Budai Irgalmasrendi Kórház új CT- és MR-készülékeket vehetett át
A szaktudás mindenhol ott van, de ha a lelkiség is megjelenik, akkor a segítségnyújtás, ápolás, gyógyítás még hatékonyabb lehet –…
- Spiritusz
Ferenc pápa: A mértékletesség felszabadít az értékek mélyebb megbecsülésére
Ferenc pápa mintegy húszezer zarándok jelenlétében tartotta meg az általános kihallgatást szerdán délelőtt a Szent Péter téren. A mértékletesség sarkalatos…
- (H)arctér
Orbán Viktor: Magyarországon a határ az határ, aki nem jogosult a belépésre, az nem lépi át a határokat
A magyar szabályok szerint a határ illegális átlépése jogtalan cselekedet, az illegális határátlépés nem emberi jog, hanem bűnelkövetésnek számít; Magyarországon…
- Szabadidő
Székely János megyés püspök vasárnap megáldja a felújított jáki templomot
Dr. Székely János megyés püspök április 21-én, vasárnap, a 10 órakor kezdődő szentmise folyamán megáldja a 2 milliárdos állami támogatásból…
- (H)arctér
Lázár János a Kerkai Esten: Nem hagyhatjuk, hogy az életünket és jövőnket befolyásoló döntéseket mások hozzák meg helyettünk!
A Kerkai Est a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) fiataloknak szóló közéleti rendezvénye, amelynek házigazdája Harrach Péter, a keresztény közéleti egyesület…
- Kultúra
A köznép a pénzérméken, a polgárság metszeteken láthatta az uralkodó arcképét a kora újkori Európában – Kiállítás nyílt az erdélyi fejedelmek kincseiből Csíkszeredán
Egyedülálló kiállításban vállalt szerepet a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont. A Magyar Nemzeti Bank numizmatikai gyűjteményét kezelő intézmény saját kincseivel, közel…
- (H)arctér
Orbán Viktor: A liberálisok és a kommunisták azonos módon cselekszenek, példa erre Brüsszel
Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén…