- Vélemény
Nem válhatunk a hitpusztító szellemi abortusz szolgálóivá
A várandós édesanya, Emilia Wojtyla azt a tanácsot kapta nőgyógyász orvosától, hogy vetesse el születendő gyermekét. Az asszony keresztény hitére…
- Pengető
A szent magába emelte a profánt Jézus Krisztusban
Szólhat akármilyen jól az a muzsika és ének, amely Isten magasztalására született, idővel lehull a lepel rólunk, és kiderül: legfeljebb…
- Vélemény
Eldöntendő kérdés: koldus vagy királyfi
A mai ember hajlamos a világban található rossz miatt olyan utakat keresni, amellyel ez a fenyegetés legyőzhető, de minimum kikerülhető.…
- Pengető
WANA: zene, amely csak Istent dicsőíti
A zenei mozgalom tagjai hittel vallják, hogy Jézus Krisztus, aki Úr mindenek felett, meghalt és feltámadt minden emberért. Az angol…
- Spiritusz
A rózsás szent élete ma is példa számunkra
Szent Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon. Igen fiatalon Türingiai Lajos menyasszonya lett, ezt követően Wartburg várában élt. Kettejük frigye korán megköttetett,…
- (H)arctér
A lengyelek után az ukrajnai püspökök is kiálltak az élet védelme mellett
Száz évvel ezelőtt legalizálták a világon először az abortuszt, Lenin parancsára, még a bolsevik Oroszországban. A gyermekek anyaméhben történő meggyilkolásának…
- Pengető
Édesanyám méhében te szőtted a testem – életvédelem a keresztény könnyűzenében
„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok. Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek. Minden…
- Pengető
Ha anyám nem harcol értem, kidobnak, mint selejtet – Gável András a Vasárnapnak
Épp letettem a telefont. Az édesanyámmal beszéltem. A szemeim még párásak. Hála van bennem, sok hála. Most tudatosult bennem, amit…
- Pengető
Ahol élet van, ahol a család a fontos, ott van a boldogság – Sillye Jenő a Vasárnapnak
– Nagycsaládosok vagytok. Mit jelent számodra a család? – A feleségemmel jubileumi évet ünnepelünk, idén vagyunk ötven éve házasok. Minden…
- Pengető
A nagyváradi román baptisták teljes szívükből dicsőítik Istent
A BBSO olyan keresztények közössége, akik dinamikusan szeretnének élni, és meg akarják valósítani életükben a Szentírás igazságait. A rendelkezésükre álló…