Orbán Viktor: nekünk Magyarország biztonsága az első

Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában. A kormányfő emlékeztetett: a háború kezdete és a magyar választási kampány nagyjából egybeesett, és a kampány egy olyan időszak, amikor nyíltan, egyenesen kell beszélni. Ezért a magyar vezetők rá voltak kényszerítve, hogy világosan és egyenesen fogalmazzák meg, hogy mit akarnak – magyarázta.

A miniszterelnök kiemelte: az elején kimondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk, ez egy olyan háború, amelyet lokalizálni kellene, nem pedig nemzetköziesíteni. Magyarország nem sodródik bele a háborúba, és ha a kormány véletlenül ebbe az irányba szeretne lépéseket tenni, szembetalálná magát a népakarattal – jelentette ki.
Elmondta: minden eszközt felhasználnak, hogy belekényszerítsenek bennünket a háborúba, és a nyugatiak által pénzelt magyar politikai szereplők ezt az álláspontot képviselik is. A baloldal folyamatosan támadja a kormányt, amiért kimaradunk a háborúból, de világossá tettük, hogy nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel – fogalmazott. Hozzáfűzte: tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk.
Megjegyezte: az elemi emberi, erkölcsi érzés is azt követeli, hogy mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy befagyjon a front, legyen egy tűzszünet és kezdődjenek tárgyalások.

Arról is beszélt, hogy most megint újabb szankciós tervek vannak, már a nukleáris atomiparra akarják kiterjeszteni, amit nyilvánvalóan meg kell vétózni. Nagy csata lesz, és a tárgyalási asztalnál elért eredményeimhez nagyon fontos, hogy világos legyen, nem a magyar miniszterelnöknek van gondja a szankciókkal, hanem egy egész nép áll egységesen szemben velük – mondta. Hozzáfűzte: nekem nagy segítség, sőt talán a siker első számú föltétele egy ilyen sikeres nemzeti konzultáció. Bár Brüsszelből bírálat érte a résztvevők számát, szerencsére az amit ők mondanak, az nem oszt és nem szoroz. Hozzátette: a tárgyalóasztalnál azonban a miniszterelnököt kell legyűrni, ami annál nehezebb, minél erőteljesebben fogalmazzák meg a véleményüket az emberek. Hozzátette: a magyar emberek azt akarják, hogy a hangjukat Brüsszelben is meghallják. Nyugat-Európában azonban nincs tere az emberek hangjának. Ahol a nép hangja ellentétes a hivatalos háborúpárti állásponttal, azt megpróbálják elnyomni, nem létezőnek tekinteni.

Nyugat-európai országokban úgy próbálják levezényelni ezt a háborús időszakot, hogy a lehető legkevésbé zavarja őket az emberek hangja

– jelentette ki. Hangsúlyozta: Nyugat-Európában a média is egyszínű, kilencven százalék feletti arányban globalista és liberális, amit tehát a média negligál, az lényegében nincs. Magyarországon a nyilvánosság sokkal sokszínűbb – tette hozzá -, a magyar olvasó hozzáfér a háború liberális, globalista megközelítéséhez, és a nemzeti alapú, konzervatív megközelítéséhez is. Áttérve a baloldali kampányfinanszírozás kérdésére, a kormányfő az ügy legnagyobb tanulságának azt nevezte, hogy nemcsak dollárbaloldal van, hanem dollármédia is. Kijelentette: a baloldal a legfontosabb kérdésekben, különösen a nemzetközi ügyekben rendre olyan álláspontot képvisel, ami rossz Magyarországnak, a többi között a migráció, a gender vagy a háború és a szankció kérdésében.

Arra most kaphattuk meg a választ, hogy miért teszik ezt: mert ezért kapják a pénzt. Azért képviselik ezeket az álláspontokat, mert fizetik őket. Ennél durvább dolog talán nincs is, mint hogy az ember a saját hazája helyett pénzért a megbízói érdekét képviselje

– fogalmazott. Hozzátette: mindezt azért kell látni, mert a jobboldal nem adhatja fel a reményt, hogy fontos kérdésekben teljes nemzeti egységre törekedjen. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy kiderül majd, kik adták a pénzt. A forrás behozatalának technikája már ismert: egy Soros Györgyhöz köthető hálózaton keresztül érkezett – mondta, hozzátéve: a tényfeltárás végén nem lehet az ügy mellett elmenni anélkül, hogy védelmi rendszerek épülnének jogszabályok által olyan politikusok ellen, akik pénzzel megvásárolhatók.  

A miniszterelnök kijelentette azt is: a magyar kormány nem fog támogatni olyan szankciós intézkedést, amely növelné az inflációt. A kormányfő a legfontosabbnak az energia kérdését ítélte, hozzátéve: az Oroszországgal szembeni szankciók nem érinthetik a nukleáris energiát. Emlékeztetett: Magyarország az olaj behozatala esetében korábban már kivételt ért el. Bár a kormány visszaadta a 13. havi nyugdíjat, jelentősen emelte a minimálbért, a családosoknak pedig visszaadott egyévnyi befizetett adót – mindez a miniszterelnök szerint helyes volt -, az emberek számára azonban a bolt valósága a napi realitás – mutatott rá Orbán Viktor. A kormány ezért küzd az infláció ellen, beadta a vakcinát, amely már dolgozik is a magyar gazdaságban. Az infláció februártól vagy márciustól csökkenhet, az év végére pedig egy számjegyűre mérséklődhet – ismertette. A jegybank és az kormány összehangolja a lépéseit ennek érdekében – hangsúlyozta.

(MTI)

A címlapképen  Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. január 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre