Előadóként mindig vásárra viszem a bőröm – Andelic Jonathan Jota a Pengetőnek
– Hogy sikerült az Akusztik?
– Nem könnyű délelőtt kétvonalas A-kat kiénekelni, de azért nagyon jól sikerült alapvetően. Várom, hogy ezt a verziót is hallja a közönség!
– Gyönyörű ez az új dalod. Elárulod, melyik az a szó, ami hiányzik?
– Kinek mi. Meghagyom a hallgatónak a választ. Ez egy olyan dal, ami az ember saját élethelyzetében aktivizálódik. Ott és akkor meglesz az a bizonyos szó, a válasz. De simán lehet olyan helyzet, amelyhez talán egy szó sem kell. Amikor nem ott van melletted egy család vagy egy barát, aki nem okoskodni akar, hanem csak a szívét adja, és nem hagy egyedül. Lehet, hogy valakinek, aki tudja magáról, hogy hibázott, nem arra van szüksége, hogy ezt mindannyiszor felhánytorgassák neki, hanem mondjuk arra a szóra, hogy „megbocsájtok”.
– A tavalyi Áldom című direkten dicsőítő dalodhoz képest ez a mostani dalod mintha mindenki számára kibonthatónak hagyná meg a transzcendens, Istenre utaló vonatkozásokat. Ez szándékos vagy csak így jött ki belőled?
– Így jött ki belőlem! Először a refrén született meg. Ezt a dalt is közösen alkottuk Peet barátommal. A dallam, a szöveg, illetve a zenei alapötlet az enyém, amihez Peet hozzátette az ő szakmai tudását. Ettől az egész úgy tud megszólalni, ahogyan kell, és ahogyan az én fejemben is megszületett.
– Hogy vagy? Ezt csak azért kérdezem, mert a mostani dalod mintha szomorkásabbnak tűnne a múltkori bulizós-dicsőítős után.
– Jól vagyok. És hatalmas megtiszteltetésnek élem meg, hogy zsinórban másodjára is beválogatták a produkciómat a dalversenybe. Nagyon szerettem volna, ha ezzel a számmal bekerülök a negyvenbe. Az Áldom – valljuk be – egy szűkebb rétegnek szólt. Ennek ellenére nem csak a keresztények reagáltak rá pozitívan. Ez nagyon nagy meglepetés volt nekem. Az Elhiszem még egy sokkal szélesebb közönséget szólíthat meg. Hiszen mindannyian átélhetjük azt az érzést, amikor magunkra maradunk. Vannak helyzetek, amikor hiába vannak körülöttünk emberek, mégis magányosak vagyunk. De ez csak egy érzés, és nem tény. Az ilyen érzéseimet sokszor megcáfolta már Isten, a családom és a barátaim.
Azt kívánom, hogy hozzám hasonlóan minél többen döbbenjenek rá arra, hogy még ezekben a pillanatokban sincsenek egyedül. A hívő ember ilyenkor döbbenhet rá, hogy Isten nulla-huszonnégyben ott van mellette.
Ez a tény független attól, hogy az adott szituációban bennünk milyen érzelmek vannak. Ezek mellett nem csak a „magára hagyott”, hanem a „magára hagyó” szerepébe is kerülhetünk. Figyelnünk kell a környezetünkben élőkre.
– A megfogalmazott üzenetednek van köze a koronavírus-járvány bezárkózós, maszkos, nem éppen közösségi időszakához?
– Nem. Egyáltalán nem hatott ez rám. Inkább talán az indíthatta el bennem ezt a témát, hogy előadóként sokszor több ezren figyelnek rám. Szeretnek, kritizálnak, egyszóval: reagálnak arra, amit én a színpadról adok nekik. De miután lejön a deszkákról és hazamegy egy előadó, akkor hirtelen megtapasztalja a teljesen másik végletet. Egyedül van otthon. Jön egy probléma, és azt kezdi el keresni, hogy azt most kivel is ossza meg, aki megérti őt, amikor nem a reflektorfény világítja az arcát. Jó lenne nem csak akkor állnunk a társunk, a barátunk mellé, amikor az kényelmes, hanem a nehezebb helyzetekben is.
– Ez egy nagyon őszinte dal. Nem kockázatos ugyanakkor megosztani a legbelső dolgokat?
– Dehogyisnem.
Előadóként az ember mindig vásárra viszi a bőrét. Ez elkerülhetetlen.
Abban viszont hiszek, hogy az őszinteséggel tudnak sokan mit kezdeni. Egy olyan világban, ahol az őszinteségnek már egyre kevesebb tér jut. Természetesen arról az őszinte megosztásról beszélek, ami másoknak képes segíteni.
– Milyen hangszerelésben halljuk majd a dalt?
– A klipben is hallható hangszerelésben szeretnénk előadni majd az A Dal 2022 most szombati válogatójában. Azon vagyunk, hogy ez tényleg szépen is sikerüljön. Nagyon várom, hogy sokan hallják és lássák is! Gyönyörű a táncos koreográfia is!
Gável András
Jusson el az üzenet minél több emberhez – Fóris Rita a Pengetőnek
Fotó: Andelic Jonathan Jota (Facebook)