Csillagom, vezess, én utánad megyek
Legutóbb már nagyon régen, kereken nyolcszáz évvel ezelőtt lehetett látni az égen, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együtt állnak. Csak hogy érezzük: ebben az évben adta vissza lelkét a Teremtőnek például Assisi Szent Ferenc. Holnap újra feltűnik az égen a Jézus születésekor tapasztalt csillagászati jelenség. A napkeleti bölcseket céljukhoz vezette a égbolt fényes jele, ám minden tudományuk cserben hagyta őket, amikor egy koldusgyereket találtak a királypalánta helyett.
Minden bizonnyal nagy alázat kellett ahhoz, hogy a tudományos ismereteiket felülbírálják, és el tudjanak vonatkoztatni a várt, előre elgondolt elképzeléseiktől. Ott, abban a pillanatban semmi nem állt a rendelkezésükre, amivel szakszerűen bizonyítani tudták volna, hogy amit látnak, annak úgy kell lennie. Kiesett a kezükből szinte minden korábbi fogódzópont,
csak egy bizonyosságuk maradt: a hit.
A vonatkoztatási pontok követésével ma is elég gyatrán állunk. Ám nem azért, mert azok ne lennének, hanem mert egyesek nem akarnak tudomást venni a létezésükről. Emiatt össze-vissza rohangálnak. Nem tudják, merre hány méter. Egyéni megoldásokat keresnek. Bizonytalan „bizonyosságaik” bizarr bizalommal vakítják el látásukat.
Akkor, és csak akkor gondolják magukat szabadnak, ha nem mondja meg nekik senki, hogy mit gondoljanak, miben higgyenek. Az előrehaladó, az istálló felett megálló csillag abszolút tekintélyét hamisítványokra cserélik le. Ezek aztán megígérik nekünk, hogy elvezetnek minket a jóléthez, ahol mindenki egyenlő, senki nem szenved, és hiányt sem szenved semmiben. Egy igazságos földi világ idealisztikus képét festik a szemünk elé.
Ebben a mesterségesen kialakított világban ugyan tündököl valamiféle kreált csillag, ám a vágyott szabadság és egyenlőség nem érkezik el.
A testvérből elvtárs lesz vagy mostanában hűdeszabad gondolkodó. Csak az válik mostoha-, kiebrudalt, üldözött „testvérré” a szemükben, aki még látni véli az igazi csillagot, amely irányt mutathat, és a békéhez vezet el.
A kreált csillag – mindegy, hogy éppen hány ága van, vagy milyen más formát öltött – nem vezet el a jászolig, soha. Azért nem, mert hamisítvány. Na, ebből bőven akad. A valódi csillag azonban biztos támpontot ad, amelyhez igazítani tudjuk a lépteinket és a döntéseinket. Ha letérnénk a megkezdett útról, akkor is van egy vonatkoztatási pontunk, amelynek segítségével újra helyesen látjuk az irányt.
Ha holnap este felnézünk az égre, jusson az eszünkbe, hogy ez a fény egyszer már megmutatta a mindennek értelmet adó, testté lett Igét, aki út, igazság és élet! „Csillagom vezess, én utánad megyek!”
Gável András
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
A kiemelt képünk forrása: Pixabay
