Néhány dolog, amit soha ne mondj a gyermekednek
Sok esetben előfordul, hogy előbb beszélünk, és csak utána gondolunk bele, hogy mit is mondtunk valójában. Jó esetben észrevesszük és korrigálunk, de van, hogy fel sem tűnik, mekkora ereje van egy-egy kimondott szónak. Ráadásul egészen más, ha az ember egy felnőtt társának tesz valamilyen meggondolatlan kijelentést, mint ha egy gyermeknek. Hisz egy gyerek – pláne, ha még egészen kicsike – feltétel nélkül elfogadja, amit hall, főképp mert a szüleitől hallja. Nincsen más támpontja a világban, csak a családja. A szülei adják meg neki azt az alapot, amelyre később építhet. A szülők felelőssége tehát e tekintetben is óriási.
Előfordul, hogy fáradtak, vagy dühösek vagyunk, ilyenkor az indulat sokszor szül meggondolatlan mondatokat, amelyek akár maradandó sérüléseket is okozhatnak a gyerekek lelkében. Ez fokozottan igaz, ha Istenről, vagy Jézusról beszélünk, őket vesszük a szánkra indokolatlanul. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek szeretik ismételgetni, amit a „nagyok” mondanak nekik, szóval
hamar beléjük vésődhetnek a rossz gondolatok.
Az Isten nevével történő káromlásokat ne is említsük, mert azok egy külön fejezetet érdemelnének a tilalmak között. Maradjunk néhány hétköznapibb, szülők szájából elhangzó mondatnál, amely jobb lett volna, ha soha nem mondanak ki.
Sose mondjuk a gyermekünknek például azt, hogy „Jézus nem szeret téged, amikor így viselkedsz”. Ne akarjunk Krisztus nevében fegyelmezni. Ezeknek a szavaknak súlyuk van egy gyermek lelkében, elméjében. Ez a mondat elhiteti vele, hogy Jézus csak bizonyos feltételek mellett szereti őt, ami nem igaz, hisz a Megváltó felénk áradó szeretete határtalan! Az ilyen mondat azt az érzést erősíti a gyermekben, hogy ha vétkezik – ami az ő nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy rosszalkodik, nem fogad szót –, akkor már nem szeretik odafent. Kitaszított lesz. Ez a kijelentés félelmet kelt a gyermekben, ez pedig összekapcsolódik Jézussal.
Hasonlóképpen azzal se példálózzunk, hogy anya vagy apa nem szeret téged, ha hazudsz, ha nem fogadsz szót. Hisz éppen a saját példánkon keresztül kellene megmutatni, megértetni a gyermekeinkkel, hogy milyen a mindent megbocsátó, soha el nem fogyó Krisztusi szeretetet.
Nem tud egy gyermek soha olyat tenni vagy mondani, amiért egy szülő ne szeretné többé!
Ne fenyegetőzzünk továbbá azzal sem, hogy „Isten megbüntet téged”. Sose mondjuk ezt, sem nekik, sem a jelenlétükben. Egyrészt mert nem igaz, másrészt mert ezzel a kijelentéssel Istent kegyetlennek és gonosznak tüntetjük fel, s ezáltal könnyen kialakulhat egy olyan kép Istenről, hogy ő minden rossznak az okozója. Ha lehet ilyet mondani, ezzel a mondattal egészen távolra lökjük gyermekeinket a hittől – és magától a Mindenhatótól. Bűn és bűnhődés. Ha hibázunk, rosszul döntünk, esetleg bűnt követünk el, akkor nagy valószínűséggel szenvedni, bűnhődni fogunk miatta. De nem azért, mert Isten megbüntet, hanem azért, mert ez a tetteink következménye. Ezekből tudunk tanulni, fejlődni, előrébb lépni, viszont a megbocsátást csak Istentől kaphatjuk meg. Hamis és veszélyes dolog lenne a szenvedést, a kudarcot Isten büntetéseként emlegetni. Ezt Jézus is megerősíti a Bibliában. „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”(János 9: 1-3). Ezután visszaadta a szeme világát. Ha a betegség és a szenvedés Isten jogos büntetése lenne a bűneinkért, miért gyógyította meg Jézus sorra a beteg embereket? Hiszen ezzel szembeszegült volna Isten akaratával. „Az igazságtalanság távol áll Istentől, a Mindenható nem követ el álnokságot. 11A tettei szerint fizet az embernek, és aszerint bánik vele, ahogyan él”(Jób 34:10-11).
Ez a néhány példa is jól mutatja, hogy mennyire lényeges a pontos megfogalmazás, hogy egy véletlenül vagy hibásan elhangzó mondatnak mekkora romboló ereje lehet. Egy életre kialakulhat a gyermekünkben egy hamis kép Jézusról, vagy Istenről, amelyet sokkal nehezebb lesz átformálni a későbbiekben. Ahogy Máté evangéliumában is olvashatjuk a sziklára és a homokra épített ház hasonlatát: egy ház összeomlásakor nem a vihart kell okolni, mert az hozzá tartozik az élethez, a probléma oka valójában a kellő alap hiánya.
„Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát” (Máté 7: 24).
Forrás: Aleteia.org
Kiemelt kép: Pixabay
