„Hitchcock csendben sírt, és könnyek folytak végig az arcán” – Élete végén visszatalált Istenhez a rendezőzseni
Alfred Hitchcock, a világhírű brit filmrendező, akit a filmtörténetben a „feszültség mesterének” neveznek, élete végén megható módon visszatért katolikus gyökereihez. Egy amerikai jezsuita pap, Mark Henninger atya elmondása szerint Hitchcockot mély hitbéli élmények érték élete utolsó időszakában.
Hitchcock nevét a filmtörténetben olyan mesterművek fémjelzik, mint az Észak-Északnyugat (1959), a Hátsó ablak (1954) és a Gyilkosság telefonhívásra (1954). Pályafutása során 53 játékfilmet rendezett, és neve összefonódott a filmtörténet jelentős mérföldköveivel. Miközben művészi zsenialitása közismert, kevésbé ismert az a személyes út, amely élete vége felé a hithez való visszatéréshez vezette.
Alfred Hitchcock Londonban született, ahol katolikus családban nevelkedett. Édesanyja szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy minden este lelkiismeretvizsgálatot tartson és hetente gyónjon. Hitchcock 11 évesen a St Ignatius College-ba került, ahol a miselátogatás és hittanóra a diákok mindennapjainak szerves részét képezte. Az intenzív vallási nevelés ellenére Hitchcock az 1920-as évek elején elhagyta a vallásgyakorlást.
Hollywood káprázatos világába lépve, Hitchcock elmerült a filmkészítés rejtelmeiben. Az 1930-as és 1940-es évek során világhírnevet szerzett, számos díjat és elismerést kapott. 1939-ben pedig Amerikába költözött, ahol Hollywood dicsfényében tündökölve életében háttérbe szorult a hit.
Henninger atya elmondása szerint azonban Hitchcock élete vége felé újra megtalálta a kapcsolatot hitével. Egy másik pap, Tom Sullivan atya közbenjárásával Henninger atya több alkalommal is meglátogatta Hitchcockot Bel Air-i otthonában. Ezek a látogatások különleges és mély hatással voltak a híres rendezőre.
„Egy szombati napon beléptünk a nappaliba, ahol Hitchcock épp elszundított. Tom gyengéden felébresztette, és Hitchcock hálásan köszöntötte minket” – mesélte Henninger atya a Wall Street Journal-ban megjelent cikkében.
Amikor a rendező felébredt, kezet csókolt Tom Sullivan atyának, és megköszönte neki, hogy eljöttek hozzá. Az atya elmondta, hogy Hitchcock és felesége részt vettek a házukban celebrált szentmisén, amely mélyen megérintette a rendezőt.
Hitchcock, aki hosszú ideig távol maradt az egyháztól, ismét a régi rítus szerinti latin válaszokkal vett részt a misén.
Az a pillanat, amikor Krisztus testét fogadta, mélyen megható volt. Hitchcock csendben sírt, és könnyek folytak végig az arcán
– emlékezett vissza Henninger atya.
Henninger és Sullivan atya egy éven át rendszeresen látogatták Hitchcockot, aki 1980-ban hunyt el. Temetését a Beverly Hills-i Good Shepherd katolikus templomban tartották. Henninger atya elmondta:
Nem tudom pontosan, miért ragaszkodott Hitchcock ahhoz, hogy Tom Sullivan atya látogassa, de valószínűleg a szíve mélyén érezte a megbékélés vágyát Istennel.
Henninger atya szerint az emberek gyakran szembesülnek a halál előtti pillanatokban azzal a mély vággyal, hogy békét találjanak Istennel, akit esetleg évekig elhanyagoltak. „Azt hiszem, Hitchcock élete végén is ezt a belső nyugalmat és megbékélést kereste” – fogalmazott Henninger.
Hitchcock utolsó napjai emlékeztetnek arra, hogy a legnagyobbaknak is szükségük van az emberi megbékélésre és a spirituális békére. Ez az egyszerű, mégis mélyen emberi történet megvilágítja, hogy még a feszültség mestere is megtalálhatta a végső nyugalmat a hit ölelésében.
Az Alfred Hitchcock utolsó napjairól szóló tanúságtétel mélyen megérintette azokat, akik ismerték őt, és emlékeztet arra, hogy a hit mindig ott van, hogy vigaszt nyújtson, még a legnagyobb feszültséggel teli pillanatokban is.
A tartalom mesterséges intelligencia (MI) használatával készült.
Forrás: zarandok.ma
Címlapkép: Alfred Hitchcock angol származású amerikai filmrendező újságot olvas Sarah nevű kutyájával. A feltétel az Egyesült Államokban készült 1976-ban. Fotó: (MTI/CP)
